Maczó Balázs: IBUSZ …mert úton lenni jó! (Budapest, 2018)

Interjúk és személyes emlékek az IBUSZ-ról

Szőcs József, a „legrégebbi" IBUSZ dolgozó Közel 60 éve annak, 1921. január 13-et írták, hogy egy falusi — Rákospalota ekkor még az volt — 14 éves kisfiú, bekerült az IBUSZ Rt. akkori Vigadó téri főirodájába, egy másik ott dolgozó altiszt ismerőse segítségével. — Hogyan is történt? — Alacsony szőke fiúcska voltam. Sötétkék, új bársonyruhában, csizmában jelentem meg az akkori irodafőnök, Farkas Károly és a tisztviselők előtt. Megnézegettek és beszélgettek velem, de arról nem esett szó, hogy alkalmaznak-e vagy sem. — És alkalmazták? — Én, függetlenül mindentől minden nap reggel már 6-7 óra között megjelentem, és elkezd­tem a tüzelőt felhordani a pincéből. 3-4 kályhát kellett kezelni, hiszen a központi fűtés csak a harmincas években készült el. Emellett volt a takarítás és az egyéb napi lótás-futás, pl. a fióki­rodák anyagainak, postájának széthordása és egyéb. A teendők intézését a legtöbb esetekben gyalogosan végeztük, kerékpárokat csak később kaptunk. Akkor még volt autós postakörjárat, mert Bársony Oszkár vezérigazgató is kétlovas hintón közlekedett. A napi szolgálati időnk reg­gel 6-7 órától este 7-10 óráig is tartott. — Visszatérve oda, hogy alkalmazták-e vagy sem. — Elérkezett február elseje, a fizetés napja, én nem kaptam fizetést, de miután mindenki tudott napi ténykedéseimről, végül megkaptam a félhavi illetményt. S ezzel lettem az Idegenforgalmi és Utazási Vállalat Rt. mint a Magyar Királyi Államvasutak Hivatalos Menetjegyirodai alkalma­zottja. — További pályafutása? — 1938-ig a kis küldöncből „komoly" altiszt lettem. Ekkor a négy középiskolát végzetteket se­géd-tisztviselőkké minősítették át. Nagy haladás volt ez abban az időben. Azzal is járt, hogy a MÁV-igazolványokat ettől kezdve a harmadik osztály helyett a másodikra adták ki. Sajnos ezt a kedvezményt rövid időn belül visszavonták. Amikor szóvá tettem ezt, mint indokolatlan eljárást, Vitéz Nedeczky Géza igazgatónál, rövid szóváltás után — mint kommunista gondol­kodásúnak — ajtót mutatott. Kevés hiányzott, hogy mint lázítónak, a vállalattól is kitegyék a szűrömet — A háború alatt mivel foglalkoztak? — 1939 őszén a Baross téri hármas számú fiókirodában voltam adminisztrátor. Mikor az iro­dát a korlátozott és csökkent utazási lehetőségek miatt megszüntették, én a szállítmányozási főosztály állományába kerültem. A fő profil itt a hírlap és film, valamint a tömegszállítás volt. 106

Next

/
Thumbnails
Contents