Maczó Balázs: IBUSZ …mert úton lenni jó! (Budapest, 2018)

Interjúk és személyes emlékek az IBUSZ-ról

Ifjú György A külföldi irodák alapvetően beutaztatással foglalkoztak. Illetve összefüggésben azzal, hogy az IBUSZ a MÁV jegyirodájaként alakult, nagyon jelentős tevékenységük volt a jegyeladás. Bécsben alapvetően nagy forgalma volt a szárnyashajó-jegynek. A bécsi iroda a Kärntner Strassén volt, rengeteg ember megfordult ott. Árultunk szárnyashajójegyet, vonatjegyet, jelentős bevételt jelentett a vízumoztatás. A legtöbb ország állampolgára csak vízummal érkezhetett Budapestre, és akkor mi egy ilyen kvázi kinyújtott karja voltunk a követségnek. Felvettük a vízumkérő lapot, bevittük a követségre, és adott esetben már egy nap után tudtunk vízumot adni. Voltak bécsi társasutak is, pl. a „háromnapos Bécs"-ek. A háromnapos Bécs úgynevezett „Gorenje út" volt. Előfordult, hogy kimentünk 40 emberrel, és 28-cal tértünk haza. Mint idegenvezető, én is részt vettem egy ilyen úton, de nem is hívták idegenvezetésnek, mert ez inkább csak „utaskísérés" volt. Nem is emlék­szem, hogy volt-e benne egyáltalán városnézés. Mindenki rohant a Mariahilfer Strasséra, aminek ez volt a virágkora. Ez volt a Gorenje korszak. Mindenki próbált beszerezni, amit csak lehetett. Volt egy BM jelentés, amit mi egymás közt kémjelentésnek hívtuk. Minden társas út után ki kellett tölteni, amikor hazajöttünk. Ez egy 3-4-5 oldalas kérdőív volt, és pontosan le kellett írni, ki nem jött vissza a csoportból. Olyan kérdések voltak, hogy kit vártak az utóbusz érkezésekor? Ki volt az, aki lemondott egy programról, mert helyette magánprogramja volt stb. Az idegenvezetői osztályon ezt a kérdőívet le kellett adni. Számos olyan kérdés volt, amire a válasz csupán annyi volt, hogy "nem tudom", „nincs információm", „nem voltam ott" „nem láttam". „Kit vártak az érkezéskor?" Hát pont egy idegenvezető, csoportkísérő el van foglalva azzal, hogy leszállítja az utasokat, megbeszéli velük a találkozót, a sofőrt eligazítja, arról nem beszélve, hogy Bécsben engem is vártak... Csak én nem akartam kinn maradni. Nagy szó volt akkor kék útlevéllel kijutni. Bár a 70- es években azért már rengeteg embernek volt. Akkor már lehetett magán devizaszámlát tartani, meg rokonok küldtek pénzeket. Jöttek a meghívóleveles utazások. Azt hiszem, a turista útlevélre adtak 60 dollárt. Abból sose lehetett csodát csinálni. Vagy az volt, hogy volt fekete valutád, és azt megpróbáltad kicsempészni. Erre voltak a cipők, a harisnyák, bugyik. Mindig volt olyan, hogy lebuktattak néhány embert. Ezek általában úgy buktak le, hogy besúgták őket. Voltak sláger dolgok, amiért nagyon haragudtak a román vámosok. A magyar könyvek. Amikor megjelent a Panorámának az a sorozata, hogy Utazások Erdélyben, nem lehetett kivinni. Ha megtalálták, azonnal elkobozták. Nagyon rábuktak a gyógyszerekre. 83

Next

/
Thumbnails
Contents