Maczó Balázs: IBUSZ …mert úton lenni jó! (Budapest, 2018)

Interjúk és személyes emlékek az IBUSZ-ról

1981-től 85-ig voltam az IBUSZ kereskedelmi vezérigazgató-helyettese, majd újra New York, folytattam az ottani tevékenységet, kibővítve Dél-Amerikával. Akkor a fő feladat a folyamatos forgalomnövelés mellett az volt, hogy az ASTA Világkongresszust Budapestre hozzuk, amin már 1980-tól kezdve dolgoztunk. Végül 1988-ban megvalósult. Budapesten volt közel hétezer résztvevővel, delegátusokkal, kísérőkkel, szolgáltatókkal minden idők második legnagyobb létszámú turisztikai kongresszusa. (Az első hely Münchené.) Én úgy tekintem, hogy ez volt az a kongresszus, ami Magyarországot 1988-ban feltette a nemzetközi turizmus világtérképére.

Az ASTA szervezése 1980-ban kezdődött Manilában. Manilában a megnyitón robbantást hajtottak végre Marcos, az államelnök ellen. Neki ugyan semmi baja nem lett, a vendégek közül néhányan szenvedtek kisebb sérülést az első sorokban, de a kongresszust lefújták, és kirándulásokkal, országjárással kárpótolták a résztvevőket. Akkor merült fel, hogy megkeressük az ASTA vezetését, és meghívjuk őket Budapestre. A legnagyobb meggyőződéssel mondhattuk azt, hogy Magyarországra nyugodtan jöhetnek, ilyen nem fog előfordulni, ott abszolút biztonság van. így kezdődött. Utána minden évben elmentünk a kongresszusra, és győzködtük őket, a mindenkori vezetést. Az első céldátum 1985 volt, megnézték a szállodákat, azt mondták, hogy ez nem elég. Elmondtuk, mennyi szállodát újítunk fel, még hány van építés alatt. Tárgyaljunk, amikor készen lesznek, mondták. Ez valósult meg 1988-ban. Közben folyamatos volt a kapcsolattartás, minden rendezvényen részt vettünk. Az utolsó nagy reklámakció 1987-ban volt, ugyanis minden évben egy ebéd keretében bemutatkozott a következő év helyszíne. Mi Houstonban, Texasban mutatkoztunk be. Kovács István, az Átrium Hyatt igazgatója intézte, hogy az ottani Hyatt-ban legyen az ebéd, főételként paprikás csirkét fogunk felszolgálni. Lukács István, a Hyatt séfje irányította a munkát. Bementem a konyhába, megnéztem a Lukács Pistát, aki mint egy hadvezér dirigált egy kisebb hadsereget, főleg mexikói bevándorlót.

Én olyan csirkehegyeket életemben nem láttam. Háromezer ember volt az ebéden. 3000 embernek paprikás csirkét elkészíteni olyan teljesítmény volt, hogy én utána csak gratulálni tudtam neki. Ajándéknak egy kis csomag pirospaprikát adtunk mindenkinek, és akkor attól kezdve engem már csak Mister Paprikának hívtak. Aztán itthon... A logisztika nem volt könnyű, mert nem volt megfelelő befogadó képességű terem, ahol elfértek volna. Sajnos 30 évvel később, ma sincs.

80