Török Róbert - Závodi Szilvia (szerk.): Háborús hétköznapok II. Tanulmánykötet (Budapest, 2018)

Balla Tibor: Mars és Érosz kéz a kézben. A Nagy Háború osztrák-magyar tábori és tartalék bordélyai

HÁBORÚS HÉTKÖZNAPOK II.

használódás” miatt már nem megfelelő teljesítményt nyújtókat az 1. osztályú legénységi kurtizánok csoportjába sorolták át. A 2. osztályú legénységi örömlányokat kizárólag a rendfokozat nélküli katonák számára tartották, és a tervek szerint a háború folyamán lehetőség szerint az 1. osztályú legénységi kolléganőik soraiból egészítették ki. Amikor a lövészárok lotyó már nem felelt meg a céloknak, a bal farpofáján fordított császári billoggal kellett ellátni, kiselejtíteni és a legközelebbi kínálkozó alkalommal alaposan megfertőzve az ellenségnek átadni.5

A katonai regulákat követő kéjhölgyeknek csukaszürke, a vöröskeresztes ápolónők egyenruhájának szabását követő tábori öltözetet írtak elő. Ehhez egy 8 cm széles, 1,5 cm-es gumiszegéllyel ellátott fekete karszalagot viseltek. Fehérneműként a professzor dr. Jäger rendszerű, meghosszabbított hordási idejű normál fehérneműt határoztak meg, a tiszti örömlányoknak a legfinomabb minőségű fekete félselyem harisnyával, a legénységi szajháknak közepes minőségű vörös pamutharisnyával. A harisnyakötők azzal megegyező színűek voltak. Szolgálati működés közben a ruházatot teljesen vagy részben le lehetett vetni, azonban figyelni kellett annak megóvására. A tiszti kurtizánok közül azok, akik előképzettségüknél fogva (a bécsi Kereskedelmi Minisztérium szakakadémiájának látogatása) képesek voltak arra, hogy tábornokokra is különös befolyást gyakoroljanak, fekete harisnyájukon vörös nadrágpaszományt (lampaszt) viselhettek ismertetőjegyként.6

A tábori és tartalék bordélyok többé-kevésbé valószínűleg a fentebb ismertetett szabályzatnak megfelelően működtek, a hölgyek tevékenységének mutatóiról sajnos nem maradt fenn korabeli dokumentum. Azt, hogy mi zajlott a zárt ajtók vagy függönyök mögött, bátran bízhatjuk az olvasó képzeletére. A tábori és tartalék nyilvánosházak használatának díjai nyilvánvalóan hadszínterenként változtak, és alkalmazkodtak a tisztek vékony pénztárcájához, illetőleg a katonák alacsony zsoldjához.7

A tábori bordélyok száma messze elmaradt a valós igényektől. Azokat többnyire a frontokon a harcvonaltól relatíve csekély távolságra állították

5 Az osztrák-magyar hadvezetés korán felismerte a korabeli „biológiai fegyverében rejlő lehetőségeket. Természetesen az ellenség is tisztában volt ezeknek a szerencsétlen hölgyeknek az előéletével.

6 Dr. Magnus Hirschfeld-Dr. Andreas Gáspár (herausgegeben von): Sittengeschichte des Weltkrieges. I. Bd. Leipzig-Wien, 1930. 206-207.

7 Az osztrák—magyar tábori és tartalék nyilvánosházak díjszabására sajnos nem, csupán a császári és királyi Szerbiai Katonai Főkormányzóságban található műintézményekre vonatkozóan állnak rendelkezésre korabeli adatok. Így például a belgrádi tiszti bordélyban 10, a legénységiben 3, a civil piroslámpás házban 3 koronát, összehasonlításképpen a nyugati fronton működő német tiszti tábori bordélyban 6, a legénységiben 3 márkát kellett fizetni a lányok szolgáltatásaiért. Vő.: Julius Roksandic dr., k.u.k. Stabsarzt: Sanitäre Wacht an der Pforte des Orients und Occidents. Belgrad, 1918.160-161.; Kriegsarchiv Wien (a továbbiakban: KA) Manuskripten, Technik im Weltkriege Nr. 183.; Hans Otto Henel: Eros im Stacheldraht. Siebzehn Liebes- und Lebensläufe. Hamburg, 1931.17.