Török Róbert - Závodi Szilvia (szerk.): Háborús hétköznapok II. Tanulmánykötet (Budapest, 2018)

Diószegi György Antal: Zászlótartó hősök az első világháború csatáiban és a Trianon utáni emlékművek kegyeleti öröksége tükrében

HÁBORÚS HÉTKÖZNAPOK II. Érd város emlékművén két katona fogja a zászlót: a csatatéren halálos ta­lálat érte a hős zászlótartót, aki térdre rogyva még ekkor is jobbjával fogja, védi, őrzi a zászlót; és ebben méltó vitéz a mellette álló zászlómentő hőssé lett bajtársa, aki baljával szintén fogja a zászlórudat, hogy az ellenség kezére ne kerüljön, vagy porba ne hulljon a zászló. A zászlótartók első világháborús csatatéri vitézi bátorsága, helytállása és a fenti művészi ábrázolás kapcsán fontos művelődéstörténeti emlék a kö­vetkező. Egy sajtóhír ezt fogalmazta meg egy olyan zászlószentelésről, ami frontharcosok körében valósultmeg: magyar zászlótartóinknak „csak élette­lenül aláhanyatló keze engedte el a zászlórudat”. „Hős volt mindegyik, egy magasztos eszmének hőse.”9 9 Gondolatok a Frontharcosok zászlószentelése előtt. Zászlószentelés 1933. augusztus 27. Szabolcsi Hírlap, 1. évfolyam. 140. szám. 1933. augusztus 20. 2. 1. kép ■ Első világháborús em­lékmű Érden a Kincses Óvoda Érd-Ófalui Tagóvoda udvarán (a szerző felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents