Török Róbert - Závodi Szilvia (szerk.): Háborús hétköznapok II. Tanulmánykötet (Budapest, 2018)
Vukov Anikó: Higiénia, tisztálkodás, fertőtlenítés az első világáborúban személyes történetek, stratégiák alapján
Vukov Anikó: Higiénia, tisztálkodás, fertőtlenítés az első világháborúban ... mint önálló, speciális szerepű helyiségek - a maguk sajátos berendezési és felszerelési tárgyaival - a felső, gazdag társadalmi rétegek közvetítésével terjed el.5 A mindennapos hideg vizes mosakodást és az egy vagy kéthetenkénti - vagy még ritkább6 - fürdést napi gyakoriságú zuhanyozás vagy fürdés váltja fel lassanként. Ezt a hideg és meleg folyóvíz bevezetése vagy fali vízmelegítő felszerelése tette lehetővé.7 A zománcozott kád, zuhany és a WC vagy closet mint modern higiéniai kellékek jelentek meg a polgári, felsőbb osztálybeli otthonokban. Mindazonáltal, a higiénia fejlődő eszközei nemcsak a járványok, betegségek visszaszorítását szolgálták: ugyanilyen ütemben kapott hangsúlyt a tisztálkodás, arc- és testápolás, mint önmagában is kellemes, üdítő tevékenység - mindkét nem körében. Ezekről tanúskodnak a korabeli reklámok, hirdetések is. A rendeletekkel szabályozott, illetve fejlesztett (nagy)városi higiéniai állapotokkal szemben a paraszti tisztálkodási szokások a 20. század első évtizedeiben is megegyeztek a megelőző évszázadok gyakorlatával. A paraszti réteg tisztálkodási szokásait az évszak és a végzett munkák jellege határozta meg: nyáron gyakrabban és alaposabban tisztálkodtak. A természetes vízforrások mellett esővizet, olvasztott havat egyaránt használtak a mosakodáshoz.8 A mindennapos mosdáskor a napon megmelegedett vizet vályúba, fateknőbe, lúgzókádba öntve a férfiak derékig, a nők karjukat, arcukat, nyakukat mosták meg. Ilyenkor általában lábat is mostak. Hagyományosan a gyakran tisztálkodó embereket kényesebbnek tartották és megszólták. Ezzel magukra vonták ugyanis a gyanút, hogy a ’kényesség’ mellett titkolni való bajuk is van. Téli időszakban a naponkénti esti tisztálkodás rendszerint elmaradt. Az évszaktól függetlenül a naponkénti felkelés utáni kéz- és arcmosás általános gyakorlat volt. Télen-nyáron hetente egyszer, szombat este vagy va5 Takács Anett i. m. 101. 6 Lásd Márai Sándor sokszor idézett sorait: „A fürdőszobával legtöbb helyt kíméletesen bántak s csak keveset használtak. Nálunk még használták a fürdőszobát, mert sok volt a gyermek s különösen is rendkívüli és egyáltalán nem korszerű elveket vallottak szüleim a testi tisztaságról. A pesztonka télennyáron minden reggel és este befűtött a vaskályhájába s a kisasszony lefürdette a gyermekeket, de az általános felfogás azt tanította, hogy a sok fürdés ártalmas, mert a gyermekek elpuhulnak. Legtöbb helyen lomtárnak használták a fürdőszobát, ahová bejártak ugyan mosakodni a családtagok, de üggyel-bajjal mozoghattak csak a homályos helyiségben felhalmozott bőröndök, „kismosás" után száradni aggatott ruhadarabok, a cipő és ruhatisztítószerek között. Sok ismerősünknél a fürdőkádban porosodtak a málhák s a kádat talán csak év végén szilveszterkor adták át egy napra eredeti rendeltetésének. A századvégi polgárság általában csak akkor fürdött, ha beteg volt, vagy ha nősült. De a fürdőszobát azért megkövetelték a lakástól, csak nem nagyon használták”. Márai Sándor: Egy polgár vallomásai I—II. Budapest, 1990. 31. 7 Lőrinc László: Életmódtörténet. Anyagi kultúra 1500-tól napjainkig. Budapest, 2016. 112. 8 Juhász Katalin: Meg is mosakodjál. Magyar népi tisztálkodás a 20. században. Budapest, 2006. 65.
