Saly Noémi: Gellért 100 (Budapest, 2019)

Sárosfürdő, szüzek fürdője, lókórház

kezik rá a sor, hogy zsibbadt tagjai megenyhüljenek a párolgó iszapban. A meredt hátgerinczek, nyakcsigolák és lapoczkák tájait nem rakják meg itt többé köpölyökkel; a megsürüsödött fekete vért nem szíjjá ki a rátapasztott nadály, s a karokon megvágott érből nem fecskendezik ki az állítólag összetörődött vér. Hej! mert Budának e régi, hírneves fürdőjében, még a gyógykezelésben is a régi divat járta! Az újabb gyógyászat fejlődését az ide zarándokoló, és gyógyulást kereső nép semmibe sem tekintette. (...) Nem hallgatott rá, csak azt tudta, csak azt érezte, hogy megkönyebbültek tagjai, a midőn ott hagyta a Sárosfürdő gőz párával telt kabinját. (...) sok megsárgult, fonyadt, buskomor arczot, s meggörnyedt alakot láttunk vánszorogni a Sáros-fürdő felé, kik pár nap, sokszor pár óra múlva megifodva hagyták ott a sárgárafestett egy emeletes fürdő épületet. (...)

A Sáros-fürdő környékén erősen folyik a munka. Most még csak a rombolás képe látszik mindenfelé. És ha majd felépül az uj hid, s pompás paloták környezik minden oldalról, hirdesse csak egy tábla is: Itt volt, és itt állt még 1894 év ősz utóján is az emberiség hálájára érdemes, megenyhülést, megkönyebbiilést adó, gyógyerejü: Sáros-fürdő.”{Buda és vidéke, 1894. november 18.)

A derék budai polgárok között pedig akadt egy, aki gyerekkora — az 1820-as, 30-as évek? — emlékeit

16

1894-1895