Saly Noémi: Gellért 100 (Budapest, 2019)

Vénusz és a reumások

gyógyiszap áldásos hatását, az első osztályú vendégeknek utána nemcsak közös medence és zuhany, hanem kádfürdő is a rendelkezésére állt. Úttörő megoldásként a pácienseket nem bugyolálták tetőtől talpig iszapba: a steril pakolást csak a beteg testrészre helyezték, a többit - de főleg a szívet - megkímélve a fölösleges hőhatásoktól.

A gyógyvizén és -iszapon kívül még egy sor nagyon korszerű kezelési forma várta a rászorulókat: homokfürdő (finom dunai homokkal, Magyarországon egyedül itt), sós fürdő, nap- és légfürdő a szintén dunai homokkal terített tetőteraszokon, Tyrnauer-féle speciális hőlégkezelés (különleges szekrények segítségével itt is csak a beteg testrészt teszik ki erős hőhatásnak). A „gépgyógyászati osztályon” különleges - mai szóval - kondigépek és „járószőnyegek” sorakoztak, a tornateremben gyógytornásznő vezette a svéd gimnasztikái gyakorlatokat. A masszázs az egészségesek körében is népszerű volt (és maradt), a betegek fájós testét különleges képzettségű gyógymasszőrök vették kezelésbe.

A belégző osztályt külön fül-orr-gégész szakorvos vezette. A lélegeztetőberendezésekkel egyénileg vagy egy porlasztó jóvoltából közös teremben lehetett beszívni a sós levegőt. Más típusú betegségek esetén a pneumatikus kamrába utalták a pácienst, aki a sűrített levegőben végezte légzőgyakorlatait. Ha baj lett, csengővel és telefonon is kérhetett azonnali segítséget.

A letörlöhelyiség 1918-ban

(BTM Kiscelli Múzeum)

és az eredeti öltözőkabinok az alagsorban

(Merényi György felvétele)

112

1918-1920