Török Róbert (szerk.): Ez sör! A sernevelőtől a sörgyárig. A magyarországi sörgyártás és fogyasztás története (Budapest, 2018)
II. A magyarországi sörfőzés története
licencszerződést 1988. október 14-én írtuk alá a nagycenki Széchenyi Kastélyban az osztrák В rau AG vezetésével, ami a Steffl sörre vonatkozott. 1990-ben teremtettük meg a gyártási feltételeket. Első évben 30 ezer hektoliter volt belőle a gyártás és értékesítés, második évben 120 ezer, harmadik évben 190 ezer. Ezután már osztrák fennhatóság után került sor a Gösser és a Zipfer licencre. Érdekes módon a Zipfer nem ragadt meg, alacsony mennyiségi szinten maradt, de a Gösser szépen felment. Ezek az osztrák sörök tulajdonképpen egymást kannibalizálták. Furcsaság, hogy a sörgyárak jobban szponzorálták a másik sörgyár körzetében lévő vendéglőket, mint a saját körzetben levőket. Az osztrákok hagytak minket kreatívan dolgozni. N agyon szoros adatinformációs rendszerük volt, havi, néha bizonyos vonatkozásban heti jelentési kötelezettséggel, illetve az éves terv elkészítésekor és megvédésekor. Ez utóbbi a konszern vezetése előtt történt és keményen kellett érvelni, meccsezni. Megadták, hogy milyen eredmény-elvárásaik vannak, de utána lényegében hagytak minket önállóan dolgozni. Ennek nyilván az is feltétele volt, hogy hoztuk a számokat. Ez mindenkinek óriási pluszt jelentett, főleg a fiatal mérnököknek, akik így a saját kreativitásukat bele tudták rakni a rendszerbe. A teljes osztrák cégcsoport (Brau Union AG) eladásánál a Heinekenen kívül a dél-afrikai SAB, egy skót sörgyári csoport és a dán Carlsberg pályáztak а В rau gyáraira. 2003-ban a legutolsó konszernvezetői értekezleten, amelyet évente tartottak, a legfelső 30-35 fő vett részt: az országok igazgatósági tagjai és osztrák részről a különböző szakmai vezetők és vezérigazgatóság. Akkor már lehetett hallani, hogy ha jó árat kapnak, akkor az osztrákok eladják a csoportot. Ez azért volt érdekes, mert hosszú távú partnerségnek tűnt. Egy szindikátusi szerződéssel 5 család became pretty much self-propelling from a business perspective. We delivered very nice results. 1 n the 1980s we also won international awards, although their actual value is somewhat dubious. Although there is an international lab behind the award, we nevertheless always had to pay the entry fee. The decision whether we would win a gold, a silver or bronze medal was not always a very dearly delineated and transparent one. We concluded the first license agreement with the management of the Brauer AG - concerning the Steffi beer - on 14 October 1988 at the Nagycenk Palace. In 1990 we laid the groundwork for starting production. In the first year, production and sales amounted to 30,000 hectolitres, in the second year the figure rose to 120,000, and then in the third to 190,000. Then, after the Austrians took over the company, we also received licenses to produce Gösser and Zipfer beers. Interestingly, Zipfer did not catch on, the guantity produced remained low, but Gösser performed quite nicely. Practically speaking, the Austrian beers cannibalised each other. Oddly, the breweries sponsored restaurants in the district of the other brewery more generously than the restaurants in their own vicinity. The Austrians allowed us to do our job creatively. We had a very strict data reporting system, with monthly and in some respects weekly reporting periods. When drafting and defending the annual plan before the conglomerate board, we had to please and argue intensely. They told us what kind of results were expected from us but then they essentially left us alone to do our job. This was clearly contingent on us delivering the expected figures. The arrangement was a boon for everyone involved, especially the young engineers, who could thus inject their own creativity into the system. Sorverseny ezüstérme, 2003 Silver medal, 2003 149
