Saly Noémi: Szerzetesek asztalánál (Budapest, 2017)
De kik is a szerzetesek?
_______________ ■ A férfi szerzeteseket barátnak is nevezzük, megszólításuk: testvér (latin eredetű szóval: fráter). Akit pappá is szenteltek: atya (páter). A női szerzetesek az apácák, őket nővérnek szólítjuk, az elöljárókat és a tanítórendi apácákat pedig anyának (latinul soror és mater). Fogadalom és hivatás A középkor elejére kialakultak a minden szerzetesre érvényes, közös szabályok, elsősorban a három kötelező fogadalom: tisztaság (szüzesség), engedelmesség és szegénység. A derekukon viselt kötélöv három csomója erre szüntelenül emlékezteti őket. Több rendnél egy negyedik, sajátos fogadalom is van: például a jezsuitáknál a pápa iránti engedelmesség, a piaristáknál a fiatalok nevelése, a karthauziaknál a hallgatás (náluk szigorú szabályok vannak arra, hogy mikor és kihez szabad szólni). Aki szerzetes akar lenni, fél-egy év jelöltidő után egy vagy két évig novicius / novicia, azaz „újonc” lehet, majd ideiglenes fogadalmat tesz, amit egyes rendeknél többször ismételnek, mielőtt - leghamarabb három év múlva - eljönne az örökfogadalom pillanata. A szerzetest fogadalma mindörökre egy közösséghez és monostorhoz köti, nincs semmilyen saját tulajdona, mindenki mindent csak használatra kap a közösből. Egy szerzetesrend lehet kontemplativ, azaz „szemlélődő”, vagy aktív. Előbbiek elmélyült imával szolgálják Istent és embertársaik üdvét, az utóbbiak tanítanak, betegeket ápolnak és szegényeket gondoznak, a keresztény hit terjesztésén munkálkodnak. A középkorban a Szentföld visszaszerzésére, illetve a zarándokok és általában a keresztények katonai védelmére jöttek létre az egyházi lovagrendek. Tagjaik főként gyógyítással foglalkoztak, csak ritkán álltak fegyverbe. Ilyenek voltak a híres „templomos lovagok” vagy a ma is működő Máltai Lovagrend. A középkori fejlődés során a közösségek az oktatás, a művészetek, az építészet, illetve az orvostudomány és a gyógyszerészet fejlődésének is letéteményesei lettek. 8
