Saly Noémi: Szerzetesek asztalánál (Budapest, 2017)
A mindennapi kenyér
három juhász, két kanász, két méhész, két szakács, két tímár, két kovács, egy aranyműves, két kádár, két molnár malmokkal, két esztergályos, egy ruhamosó, egy szűcs és más segítők is tartoztak. A szerzetesközösségnek a történelem viharaiban többször is el kellett hagynia a tihanyi monostort, de visszatértek. És ma ugyanúgy érvényes a bencés jelmondat: Ora et labora - Imádkozzál és dolgozzál!, mint az elmúlt évszázadokban. A szíves vendéglátás sem változott, ma is ugyanolyan kedvességgel és szeretettel fogadják a vendégeket, ahogyan Szent Benedek előírta: „Minden érkező vendéget úgy fogadjanak, mint magát Krisztust, mert ő maga mondja majd egykor: »Idegen voltam, és befogadtatok engem.«” Barkó Ágoston atya törölget a tihanyi apátság konyhájában (Fotó: Korzenszky Richárd OSB perjel) A svájci Sankt Gallen bencés apátságának pékműhelyében a 10. században, a kalandozó magyarok korában napi 1000 kenyeret - pontosabban kisebb méretű, épp egy embert jóllakató lepényt - tudtak sütni! Ezek a népes szerzetesközösség mellett a szegények, betegek, zarándokok táplálását is szolgálták. A lapos lepényeket, amelyeket máig világszerte sütnek kövön vagy kemencében, Európában az 1100-as évektől váltotta fel széles körben a szépen domborodó, jól eltartható kelesztett kenyér. Elterjesztésében francia szerzetesek jártak az élen. Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok címerében hollómadár látható, csőrében kenyérrel. Ez védőszentjük, Remete Szent Pál és Remete Szent Antal legendáriumának közös mozzanatára utal. A legenda szerint a kilencvenesztendős Szent Antal egy látomásból megtudta, hogy a környéken él egy még nála is idősebb és szentebb remete. Fölkerekedett hát, hogy megkeresse és beszélgessen vele. Pár napi járóföldre meg is találta a száztizenhárom esztendős Szent Pált, akit remeteségében egy holló táplált napi fél kenyérrel. És ekkor csoda történt! Az Érdy-kódex szép szövege szerint: „És mikoron ott édesdeden beszédeiének, azonkezbenjeve egy holló hozzájok, és egy egész cipót hoza őnekik, és el méné. Ez kedég vala Istennek angyala. És monda Szent Pál: »íme, én szerelmes atyámfia, az Úr Isten ebédet kildett minekünk. íme, mely kegyes és irgalmas az Úr Isten: immár an hatvan esztendei vagyon, mi últa mindenkoron fél-fél cipót érdemlettem. De, íme, az te jeveteledre megketteztette Úr Isten az eledelt.« Azért hálát adván Úr Istennek azon leülének az kút vizének felette, és veteködés lön közötök, ki szegné meg 29
