Török Róbert - Závodi Szilvia (szerk.): Háborús hétköznapok. Tanulmánykötet (Budapest, 2016)
Hajdu Tibor: Mi maradt a háborús lelkesedésből, mire a falevelek lehullottak?
HÁBORÚS HÉTKÖZNAPOK Azt mindenesetre le lehet szögezni, hogy a hazai szláv nemzetek katonái közül a horvátok és szlovákok ellen nemcsak hogy nem volt kifogás, de feljebbvalóik elégedettek voltak velük. Különbséget kell azonban tenni egyrészt a nép, a katonák, másrészt a politikusok között. A nép, főként a katolikusok és papjaik számára ekkor még egyértelmű volt a hűség a koronához - a koronához, tehát Bécshez, és nem Budapesthez. Szokás Ferdinánd Juriga háborúpárti nyilatkozatára hivatkozni a budapesti képviselőházban, de ez főként a katolikus papságra jellemző. A többi szlovák képviselő a háború során passzív maradt, mint azt az újabb szlovák történetírásban Roman Holec pozsonyi professzor hangsúlyozza.13 Azok, akik Hodzsa Milánhoz hasonlóan Ferenc Ferdinándban bíztak, elbizonytalanodtak. A csehszlovakizmus eszméje még csak bizonyos értelmiségi körökben és inkább kulturális téren jelentkezett. Azt Holec is kiemeli, hogy a szlovák katonák viselkedésével a galíciai harcokban a hadvezetés, sőt maga Conrad is elégedett volt. A politikailag öntudatos ruszinok természetesen az oroszokkal szimpatizáltak. A románok, amíg Románia semleges volt, inkább közömbösek voltak, de semmi esetre sem lelkesedtek a Monarchia háborújáért. Mindez persze általánosítás; számtalan speciális egyéni eset volt, nem is szólva a vegyes nemzetiségű családokról. A románokra és ruszinokra is vonatkozik - legalábbis az első háborús évben -, hogy a kötelező katonai szolgálat a nép számára megszokott és természetes volt, aki pedig már bevonult, az nemcsak katonai fegyelem alá került, de egyúttal az együttlét tömegpszichózisa alá is. Ebből kikerülni legfeljebb a csatamezőn lehetett, ha az egység felbomlott. Az orosz fogságba esettek között a románok és ruszinok aránya állítólag jóval nagyobb volt az átlagosnál. Szervezett, csoportos dezertálásra ekkor azonban még nem került sor. Érdekes lenne összehasonlítani Ciszlajtánia és Magyarország népének viszonyát a háborúhoz az első hónapokban. Az általános művek mellett figyelmükbe ajánlhatok egy új könyvet, egy fiatal osztrák kutatóét, Martina Winkelhoferét, amelynek központi tárgya az úgymond „osztrák” hátország és lövészárok élete.14 13 R. Holec: 1918. Szlováki mezsdu lojalnosztyi к Gabszburgam, Vengerszkomu korolevsztvu i novoj reszpublike. In: M. Wolos-G. D. Skungyin (szerk.): Narodü Gabszburgszkoj monarhii v 1914-1920 gg.: ot nacionalnüh dvizssenyij к szozdanyiju nacionalnüh goszudarsztv. I. kötet. Moszkva, 2012.150. 14 Martina Winkelhofer: So erlebten wir den Ersten Weltkrieg. Familienschicksale 1914-1918. Wien, 2013.
