Török Róbert - Závodi Szilvia (szerk.): Háborús hétköznapok. Tanulmánykötet (Budapest, 2016)
Hajdu Tibor: Mi maradt a háborús lelkesedésből, mire a falevelek lehullottak?
HÁBORÚS HÉTKÖZNAPOK azok beszélnek, kik ma némák! Van némaság, mely messze hallik...”4 Az 1978-as Magyarország története másik módszertani hibája - amelybe régebben sokan beleestünk -, hogy a politikai ellenzék és főként a szociáldemokrácia, illetve lapja, a Népszava hirtelen fordulatát a hadüzenet után a háború elítélésétől a háború feltétlen támogatásáig kizárólag a cenzúrának és a megalkuvásnak tulajdonítja. Ezeknek is megvolt a szerepük, de más óvni a hadba lépéstől, és megint más pacifistának maradni, amikor a haza már háborúban áll, és végzetes vereség fenyegetheti. Hamis összehasonlítás volt annak idején az orosz szocialisták példájára hivatkozni, hiszen azok az orosz cárizmus vereségét és összeomlását kívánták. A mi ellenzéki pártjaink nem kívánták a Monarchia összeomlását, hiszen az óhatatlanul magával vonta a történelmi Magyarország felbomlását. 1914. december 2-án és 3-án az osztrák, cseh és magyar szocialista pártok titkos értekezletet tartottak Bécsben. A budapesti rendőrség besúgójának jelentése szerint megvitatták, „nem volna-e itt az ideje annak, hogy a szociáldemokrata pártok békemozgalmat kezdeményezzenek, miután a háború borzalmai már oly nagyok, hogy a nép az ily irányú mozgalmat szinte várja. A vitát azzal fejezték be, hogy miután a harctéren nagy jelentőségű döntés nincs, a Monarchia nagy része orosz kézen van, s az esetleges békeakció gyengeségünk látszatát keltené, az akció megkezdését nem tartják kívánatosnak.”5 Azok a pacifista szociáldemokraták, akik ezzel nem értettek egyet, 1914- ben még a beszédes hallgatást választották. Aki nem érte be ezzel, arra lesújtott a hatalom. Az agrárszocialista Várkonyi Istvánt a háború kitörése után tett háborúellenes kijelentéseiért hat hónapi elzárásra ítélték - ami még enyhe eljárás volt a hadműveleti területeken a szerb és ruszin „uszítok” ellen hozott statáriális ítéletekhez képest. Az elvi pacifista politikusok és írók számára volt megoldás - mégpedig a hallgatás, amelyből csak később kezdtek kilépni -, amikor már lehullottak a falevelek, és nyilvánvalóvá vált, hogy nem egy Szerbia elleni gyors büntető hadjáratról van szó, hanem tartós és kétes kimenetelű világháborúról, tömegpusztításról. Ami a magyar (és német) parasztságot illeti, a kötelező katonai szolgálat a nép számára megszokott és természetes volt. Aki pedig már bevonult, az nemcsak katonai fegyelem alá került, de egyúttal az együttlét tömegpszichózisa alá is. Mindenesetre rövid háborúra számítottak „a kutya Szerbia” ellen, amelyet 4 Babits Mihály: Háborús anthológiák (1916). 5 A BRFK jelentését közli: Erényi Tibor-S. Vincze Edit-Kende János-Mucsi Ferenc (szerk.): A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai. IV/A kötet. Budapest, 1966.67-68.
