Török Róbert - Závodi Szilvia (szerk.): Háborús hétköznapok. Tanulmánykötet (Budapest, 2016)

Sipos-Forgon Szilvia: Katonasorsok. Az első világháború magántörténelmi dimenziói

HÁBORÚS HÉTKÖZNAPOK

11. kép ■ Képeslap: Éliás Sándor baj társaival (Éliás-hagyaték, Szenei Városi Múzeum)

Éliás Sándor a háború befejezése után, 1918. november 1-jétől a pozsonyi Emailit Öntöde és Zománcműnél helyezkedett el. Még ugyanebben az évben megházasodott; házasságából két lánya született. A második világháború alatt zsidó üldözötteket menekített. Az Emailit gyárat, ahol családjával élt, 1945. december 6-án légitámadás érte, amelynek során egyik lánya súlyosan megsebesült, és a család minden ingósága megsemmisült, ezért Szencre költöztek. 1946-ban magyar nemzetisége miatt elbocsátották az Emailitból, ahol művezetőként tevékenykedett. Ezt követően a pozsonyi parkettgyárban talált munkát. 1950. január 1-jétől a szenei Állami Gazdaság műhelyében esztergályosként dolgozott egészen halála évéig. Hosszabb betegség után, 1968. december 8-án halt meg.

Éliás Sándor fennmaradt naplóbejegyzései nem csupán az átélt események krónikáját adják, hanem érzékeltetik az otthon utáni vágyódást, az értelmetlen öldöklés miatt érzett vívódást, az elesett, sebesült bajtársak sorsa miatti tépelődést. A harci erőszak folytán átélt sokk végigkísérte egész további életét. Naplójában a következőket írta: „1918. január 1. / Békés és boldog új évet kívánok mindnyájunknak! / Nem olyan háborús szomorút, mint az elmúlt év volt részünkre. Édes Jó Istenem, nekem nincs semmi reményem, hogy vége legyen ennek a szomorú, háborús életnek. Meddig kell még nékünk szenvedni! Egy bezárt rablógyilkos tud remélni, mert tudja, hogy no, még 8, 10 vagy 15 év van neki hátra a börtönben. De mi nem