Török Róbert - Závodi Szilvia (szerk.): Háborús hétköznapok. Tanulmánykötet (Budapest, 2016)
Kerekes Amália - Teller Katalin: Bretliművészet és népművelés. A tömegkultúra értelmezései az első világháborús budapesti tárcairodalomban
KEREKES AMÁLIA—TELLER KATALIN: BRETLIMŰVÉSZET ÉS NÉPMŰVELÉS ... A szabadidős hátország arculata kapcsán megfogalmazott sajtóbeli állásfoglalások összességében időszakos megosztottságokról és szövetkezésekről tanúskodnak. A rendszerszintű kultúrpolitikai elköteleződés - legalábbis a felsorolt esetekben — minden egyes fórumon megbicsaklani látszik. Ennek oka a cenzurális kötöttségeken túl bizonyára abban is rejlik, hogy a katonák, a hadiiparban foglalkoztatott munkásság, a művelt galíciai és erdélyi menekültek tömeges megjelenésére a fővárosi szabadidős kultúra nemcsak tömegességgel, hanem differenciálódással is reagált, vagyis olyan rugalmas értelmezési kereteket kényszerített ki, amelyek alkalomszerű stratégiai megfontolásoknak kedveztek.44 Egy történeti áttekintő előadásában Schöpflin Aladár ezt a tendenciát a magyar irodalom példáján már 1917-ben szemlélteti,45 de a háború legvégén az Érdekes Újság is diagnosztizálja, amikor a kultúrafogyasztás demokratizálódásáról szólva megértéssel fordul az esendő társadalom által előnyben részesített tömegcikkek sokfélesége felé is, mondván, „[ejgészen bizonyos, hogy ez a lendületes, nagyszerű érdeklődés írás, művészet, zene, kép után meg is marad a közönségben. Szerencsére aránylag kevés selejtes, hitvány táplálékot kap ez a kulturás mohóság és a magyar közönség fogékonysága, ízlése ezt a keveset is el fogja söpörni. Irodalom, művészet, zsurnalisztika, színház demokratizálódtak, és nem csupán kiválasztottak, hanem széles, nagy tömegek szükségletévé váltak. A háború hozta ezt a jelenséget, és azok közé a ritka ajándékok közé tartozik ez, amit a háborútól is szívesen elfogadunk.”46 A kultúrafogalom ilyen demokratikus használata megidézi azt a konzekvensen pacifista és az írástudók felelősségét firtató hozzáállást, amely a háború kezdete óta sajátja volt Karinthy Frigyesnek csakúgy, mint Hatvány Lajosnak. Utóbbi a háború kitörésének első évfordulóján Adynak ajánlott esszéjében figyelmeztet annak a belátásnak a szükségességére, hogy a világ megműveléseként értelmezett kultúra kizár minden, „a tudomány és költészet hiú ideglényei” által a nacionalizmus és a rasszizmus nevében szorgalmazott erőszakot, és ez csakis a kultúra korlátozott, de humánus funkciójának köszönhető: „Miért lelkesednek a háborúért a krónikások, bölcsek és látnokok, akiknek mindenkinél jobban kellene tudniuk, hogy a háború csak a nemzetek gyilkos és hiábavaló, őrváltási parádéja, nem pedig a világ megváltása valamelyik győzedelmes nemzet által? Milyen megszégyenüléssel állhatnak a mai kor rövidlátó történészei a keserű 44 További példa erre a címben is megidézett kettősség, amelynek első tagját éppen az Az Est veti el - a német hatást mutató színielőadások újbóli térnyerését nemzetieskedő érvekkel kárhoztatva amely egyébként alapvetően nyitott kultúrafogalommal dolgozik; vő. NN: Jaj, mamám, Bruderherz! Az Est, 1915. november 19. 6. 45 Vő. Schöpflin Aladár: Nemzeti irodalom. Nyugat, 1917/3, 271-279. 46 Magyar Lajos: Mai problémák. Könyv, szinház, kabaré. Érdekes Újság, 1918. október 3. 13.
