Török Róbert - Závodi Szilvia (szerk.): Háborús hétköznapok. Tanulmánykötet (Budapest, 2016)
Csiszár Mirella: "Sohse akar már ez a rongy háború befejeződni!" A pályakezdő Bajor Gizi
HÁBORÚS HÉTKÖZNAPOK Mindemellett ajándékokkal halmozta el a háborús hétköznapokban egyre rosszabbul élő, ha a mindennapi betevőt nem is, de a luxust mindenképpen nélkülöző kedvesét - hol egy szép övét adott neki, amelyet otthon kis füllentéssel kellett megmagyarázni, hol a telefont szereltette be. Amikor nővére, Mariska halála után a végtelenül legyengült Bajor tátrai gyógykezelésre szorult, a költségek egy részét titokban Hatvány állta - miközben a család úgy tudta, a Nemzeti Színház megemelt előlegéből futja minderre. A háborúban szolgáló vőlegény eközben a neki megküldött újságokból értesült azokról a nagyszerű sikerekről, amelyeket menyasszonya elért. „Ma bizonyára mindenki Rólad beszél Pesten, és az újságok úgy írnak és vitatkoznak Rólad, mint egy fogalomról. Csak úgy szédelgek, mikor elküldöd és olvasom. Már ennyi siker, ennyi dicsőség elég, hogy nagyon kifárasszon. Hát még a munka, ami megelőzi és meghozza. Legközelebb bizonyára még nagyobb sikered lesz a Dadában [...] -, és rövid idő alatt - ha ugyan máris nem oly szédületes magasan állasz, amire még példa sem volt itt és a külföldön. Milyen büszke és boldog lehetsz. [...] Milyen kontraszt, hogy mikor a dicsőségtől, a sikertől mámorosán hazatérsz, egy tál fekete lisztből készült káposztástészta vár vacsorára. Meddig lesz még ez a szimbóluma a Te életednek? Különben nekem jó lesz hallgatni. Hát mi vagyok én a te életedben, ha nem egy tál fekete tészta. [...] Ami engem illet, nem sok a mondanivalóm. Mit írhatnék magamról, ami érdekel? Én torkig vagyok undorral és gyűlölettel, a háború, ha rágondolok, őrjöngő dühben szeretnék kitörni. Meddig tarthat még? Negyedik éve már, hogy elvették a szabadságom, a negyedik évet sikkasztja el az életemből, és a drága idő az árokparton suhan el fölöttem. [...] Te mégy előre mint egy üstökös, és én mint egy vakondok csak éjjel bújhatok elő a gödörből. Csak bolond álmodhatnék még így szépeket. Csak vége lenne már vagy ennek, vagy mindennek. Vagy őrjöngök dühömben, vagy fásultan nem törődöm semmivel, vagy mint egy csendes buta, hülyén bizakodom az életben és abban, hogy egyszer talán mégiscsak jó lesz nekem. Hiába próbálok olvasni, tanulni, ha van időm, nem megy, nincs türelmem semmihez. Jó isten áldjon meg, legyél boldog, vidám és egészséges, forrón csókol téged és sokszor a te Ducid" - írta 1917 szeptemberében.11 Mintha Bajor Gizi 1918. január 5-én kelt levele erre a depresszív állapotra kontrázna: „Oh Duczi, olyan rossz kedvem van. De jó lenne már azt az új életet megkezdenem Veled. A Tiéd lehetnék egészen. Lenne egy édes kis gyerekünk, szép lakásunk, pénzünk. Mennyit utazgatnánk, Istenem. Látni egy kis világot. Művészetet. Itt megőrlődik az ember egészen. De micsoda hiú remények 11 11 Vajda Ödön levele Bajor Gizinek. Hely nélkül, 1917. szeptember 28. OSZK Kézirattár, Fond 76/131.
