Török Róbert - Závodi Szilvia (szerk.): Háborús hétköznapok. Tanulmánykötet (Budapest, 2016)
Kincses Katalin Mária: Levéltáros a fronton és a hátországban. Házi Jenő emlékei az első világháborúról
KINCSES KATALIN MÁRIA: LEVÉLTÁROS A FRONTON ÉS A HÁTORSZÁGBAN nek pozsonyi ceremóniájáról van szó, amelyre 1918. július 16-án került sor, a királyi pár pozsonyi látogatása alkalmával. „Nevem napján80 édesanyám81 megörvendeztetett látogatásával, hozva mindenféle jót magával, és másnap már el is utazott. Én hasonlatosképpen készülődtem ismét egy hosszabb körútra, de a király82 jövetele Pozsonyba arra bírt, hogy tervem kivitelét elhalásszam. Ugyanis a Militärkommando83 engem, mint egyetlen arany vitézségi érmest királyi audienciára jelölt ki, mit, bár sokra nem becsültem, de elszalasztani ezt az alkalmat mégsem akartam. Az egész előkészületem a nagy napra, mely július 16-án volt, abból állott, hogy nadrágom kivasaltattam és csendesen mosolyogva szemléltem egyébként a város és a katonaság lázas készülődését. Simonyi őrnagy, ki a fogadtatás előkészítését vezette, nem tudom mi okból, engem is felvett egy ízben az autójára, ahol természetesen nagy urasan ültem, mint a kínai császár, de az út nem tartott sokáig, mert csak a ligetbe mentünk ki, hol sátrakat vertek, és innen a koronázási dombtérre száguldott az autó, ahol a király volt megérkezendő. A város megnépesült a vidékről feljövök által, kik mind a királyt óhajtották látni. Töplerrel, már mint országgyűlési képviselővel84 a hídon találkoztam, és üdvözöltem az új tisztségében, melyhez csak azért jutott, mint ahogy a rossz nyelvek mesélték, hogy a város valahogy lerázza őt a nyakáról, mert a tehetetlensége még a soproni savóvérű polgárságnak is sok volt. Végre felvirradt a nagy nap! Kedd volt. Az egész város ünnepi díszben fellobogózva, az utcák tisztára söpörve. Úgy volt megállapítva, hogy a város tisztikara a Mária Terézia szobor85 mellett foglal állást,86 a polgári hatóságok pedig átellenben a királyi sátor körül, melyet a MÁV állíttatott fel. A sátor gyönyörű kalotaszegi munka volt.87 Tüzesen sütött a nap, alig lehetett kibírni. Én rendező voltam a tiszteknél, de ezt a rakoncátlan tömeget nem lehetett szép sorba hozni. Mindenki elöl akart lenni, és én természetesen a magasabb rangú tiszteket nemigen utasíthattam rendre. Mikor láttam, hogy hiába itt minden fáradság, bosszúsan otthagytam a keserves munkaköröm, 80 Július 13-án. 81 Házi Péterné Kovács Ilona (1859-1929). 82 Károly, IV. (Habsburg-Lotharingiai) (1877-1922), 1916-tól I. Károly néven osztrák császár, IV. Károlyként magyar király. 83 Katonai parancsnokság (német). 84 Töpler Kálmán (1861-1939), Sopron polgármestere (1902-1918), országgyűlési képviselő (1918— 1919, 1926-1930). 85 Mária Terézia-emlékmű, Fadrusz János (1858-1903) szobrászművész alkotása, 1897 és 1921 között a Koronázási dombon állt. 86 Értsd: állóhelyet. 87 A Mária Terézia-szoborral szemben, a Koronázási dombon vörös bársonnyal fedett, díszes királyi sátrat állítottak fel.