Török Róbert - Závodi Szilvia (szerk.): Háborús hétköznapok. Tanulmánykötet (Budapest, 2016)

Kincses Katalin Mária: Levéltáros a fronton és a hátországban. Házi Jenő emlékei az első világháborúról

HÁBORÚS HÉTKÖZNAPOK beli cikkek, eszközök stb. voltak itt óriási mennyiségben felhalmozva több millió korona értékben, mit aztán innen az egyes gyáraknak továbbítanak hadianyag gyártása céljából. Magától értetődő, hogy az eléggé száraz kurzus folyamán66 a szórakozás szükségét fokozottabb mértékben éreztem, és miu­tán még nem ismertem ki nagyon jól magamat Bécsben, meg nyári évad is volt, ennélfogva július 28-án este elmentem a Kriegsausstellunghoz tartozó Marine Schauspiel-be,67 ahol a technika magas színvonalát valóban bámul­hattam. A tengeri csaták lefolyását eléggé hűen adja vissza.”68 Ezt követően beteget jelentett. Úgy érezte, hogy a gerincoszlopa mellé fú­ródott egyik el nem távolított szilánk kifelé kívánkozik. Budapestre utazott, majd vissza Bécsbe, ahol július végén foglalt magának egy szép, utcai szobát. Ismét beteget jelentett, pihent, majd megint levéltári munkák következtek Budapesten. Közben várta, hogy augusztus végén Bécsben megoperálják. Itt az operáció előtt elhagyhatta a katonakórházat, ezért elment a Deutsches Volkstheaterbe,69 ahol Lothar Gyöngyök című vígjátékát70 tekintette meg. Ez a látogatás gyökeresen megváltoztatta a mentalitását és az életmódját: ettől kezdve minden egyes nap színházba, operába, kabaréba, moziba, orfeumba ment. Minden pénzét - műveltségének színvonalát emelendő - ezekre köl­tötte, megismerkedett az operairodalom nagy részével, megnézett minden aktuális színházi előadást. A napló tele van a korabeli primadonnák, színé­szek, énekesek neveivel, az előadások minősítésével. Az operációra végül nem került sor; szabadságok és betegszabadságok váltogatták egymást. Ilyen bejegyzések olvashatók a naplóban: „váratlanul otthon termettem...”. Az Or­szágos Levéltárba járt kutatni, 1917. október 25—27-én pedig letette levéltári fogalmazói vizsgáját. Egy további teljes évet töltött a Fémcsoportnál,71 amelynek hozadéka egy huzamosabb levéltári kutatás volt a bécsi Állami Levéltárban, valamint ki­válóan megtanult németül. Hogy hogyan fért össze mindez? Erről egy 1918. márciusi bejegyzés sorait idézem, amikor egy prágai szemlére küldték: „Más­nap első dolgom volt, hogy térképet vegyek, mert nem akartam magamat a csehek gorombaságainak kitenni a folytonos kérdezősködések folyamán. 66 Nota bene: háromnapos (!) volt a kurzus. Napló, IV. füzet, 1917. szeptember 30. 67 A hadikiállításhoz tartozó tengerészeti látványosság (német): gyakorlatilag hadihajó- és haditengeré­szeti kiállítás a bécsi Práterban. 68 Napló, IV. füzet, 1917. szeptember 30. 69 Deutsches Volkstheater (ma: Volkstheater), 1889 óta működő bécsi színház. 70 Lothar Schmidt (született Goldsmidt) (1862-1931) német író és dramaturg Perlen älterer roma­nischer Prosa című műve. 71 Ausztriában az említett Metallzentrale, párhuzamos magyarországi intézménye a Magyar Szent Ko­rona Országainak Fémközpontja Rt., amely a Gyáriparosok Országos Szövetségének fennhatósága alatt működött 1915-től. Központi épülete Budapesten volt, a IV. kerületi Városház utca 10. szám alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents