S. Nagy Anikó - Spekál József: Gulyáságyú és rohamsisak. A Nagy Háború gyomornézetből (Budapest, 2016)
12. Séta a drágaság palotájában
о Séta a drágaság palotájában Drágaság palotájának az 1897. február 15-én megnyitott, Pecz Samu műegyetemi tanár által tervezett, külsejében ma is változatlan, sárga és piros téglákkal kirakott, pirogránittal díszített homlokzatú, mázas cseréppel fedett, vasszerkezetű, méreteiben is monumentális, galériás budapesti Központi Vásárcsarnokot nevezték az első világháború idején. A Duna-parti nyűt zöldség- és gyümölcspiaccal együtt a főváros közélelmezésének tükre volt. A Központi Vásárcsarnok alapszabályzatban rögzített feladatát képezte a főváros lakosságának ellátása hatóságilag ellenőrzött, jó és olcsó élelmiszerekkel. Továbbá kiszolgálta az öt kerületi csarnokot, ahol kizárólag kicsiben árusíthattak. A 10 400 négyzetméter alapterületű nagycsarnokba vasút vezetett. Az élelmiszerszállító hajók és uszályok a piacnál kötöttek ki, ahol a pincékhez vezető 120 méteres alagút bejárata volt. A nagybani forgalmat a termelők, a bizományosok, a nagykereskedők és a hatósági közvetítők bonyolították le a csarnok árverésein, amelynek kezdetét harangszó jelezte. A csarnok keleti, Pipa utcai oldalán kicsiben árusítottak, ez volt a kofák igazi birodalma. A fal mellett álltak a húsosok zárt pavilonjai. Előttük sorakoztak a nyitott árusító helyek, a vasvázas, drótfonatos rekesztékek (rekeszek), felettük cégtáblákkal. A Vásárcsarnok szabályzata meghatározta az árukat: hús, vad és szárnyasok, édesvízi és tengeri halak, kenyér, tej, vaj, sajt, tojás, főzelék, zöldség, burgonya, gyümölcs, fűszerek, virág, élő madarak, olcsó háztartási eszközök, konyhaszerek stb. Az árusok a csarnok márvánnyal borított fiókos pultjait használták, és csak hitelesített mérleggel dolgozhattak. A halasok egységes tölgyfahordókat kaptak. A baromfipiac volt leghátul. A húsneműek közfogyasztásra való alkalmasságát okleveles állatorvosok vizsgálták. A rakodásnál számozott jelvénnyel ellátott csarnokmunkások és puttonyos aszszonyok segédkeztek. Az árusok helypénzt, havi- vagy napidíjat fizettek. Szabályozták a „járva-kelve" árusítást és a hordárok tarifáját is. A mozgóárusok száma a háború idején megszaporodott, sok hadirokkant kapott engedélyt. A csarnokban jó hírű vendéglő is működött. Még el sem dördültek a fegyverek, már a mozgósítás idején elszabadult az élelmiszerek ára. (Áresés csak az értékpapírok piacán jelentkezett.) 1914. július 27-én 1 kg burgonya 9 fillérbe került, 30-án már 36 fillérért árulták. A paradicsom kilója 20 fillérről 56 fillérre, a liszté pedig 8 fillérrel nőtt. A Vásárcsarnoki Értesítő melléklete a háború alatt háromnaponta tájékoztatott az árakról. Fejlécén 1914. augusztus 8-tól felirat mentegetőzött: „A július 28-ikától jelentkező árszökéseket a hadi állapot magyarázza meg." (A csarnok árstatisztikája európai viszonylatban is egyedülálló volt, csak Párizsban jelent meg hasonló árjegyzés. A mintegy nyolcszáz felsorolt élelmiszernél a vásárcsarnoki kiskereskedelmi árak mellett tételesen feltüntették a nagykereskedelmi és a nyílt piaci árakat is.) 1914. július 30-án a kormány a kereskedelmi minisztériumban értekezletet tartott Budapest élelmiszer-ellátásáról. A főváros kérte a kormány intézkedését az élelmiszerek kiviteli tilalmára, a vámok felfüggesztésére, a maximális árak hatósági megállapítására, a lisztkészletek összeírására, a polgárság céljára történő rekvirálására. Engedélyért folyamodott nagyobb élelmiszerkészlet felvásárlására, amelyre Budapestnek égetően szüksége volt. A kormány abban bízott, hogy a háború legfeljebb három hónapig tart - intézkedéseit halogatta, vagy késedelmesen hozta meg. Akkor engedélyezte a készletek felvásárlását, amikor az árak már jócskán felszöktek. A magára maradt főváros piacrendészeti intézkedésekkel igyekezett letörni a kiskereskedelem túlságosan magas árait a csarnokokban és a nyílt piacokon az árusítóhely GULYÁSÁGYÚ És ROHAMSISAK | 83
