S. Nagy Anikó - Spekál József: Gulyáságyú és rohamsisak. A Nagy Háború gyomornézetből (Budapest, 2016)

9. A trén táplálja a frontot

Ökörfogatú tábori vasút. Fotó szú vasúthálózatának 77 százaléka egyvágányú, normál nyomtávú (1435 mm) vasút volt, körülbelül 440 000 al­kalmazottal és pályamunkással. A többségében gőzüze­mű vasút gördülőállományát 12 000 mozdony, 39 500 személy- és 266 000 teherkocsi képezte. József főherceg hadseregparancsnok elismerő szavakkal méltatta a va­sutak élelem-utánpótlásban betöltött szerepét: „Önöké a dicső feladat: csapatainknak, bajtársainknak megélhetését biztosítani.''12 A csapat- és utánszállítások általában száztengelyes - ötven darab kéttengelyes teherkocsiból álló -, 500 méter hosszú katonaszerelvényekkel történtek. A katonavona­tok átlagos sebessége a pályaviszonyoktól függően 20-30 km/óra volt, utazósebességük azonban (menetidő, állo­mási tartózkodás, vasútműszaki kezelési idő: víz-, szénfe­lvétel, mozdonycsere, valamint az étkezési idő beszámí­tásával) egyvágányú pályákon csak körülbelül 11 km-t, kettős vágányúaknál 15 km-t tett ki óránként. A vasúti szolgálatot a Monarchiában és az elfoglalt idegen területeken a tábori vasútügyek főnöke - a ha­diforgalom főnöke - irányította. A főnök által elrendelt katonai vasúti szállítások részletes kidolgozása, végrehaj­tásának ellenőrzése a Bécsben 1914. július 28-án mega­lakított Központi Szállításvezetőség feladata volt. A ha­diforgalmat a hadszíntéri felvonulás alatt a kirakókörzet hátsó határáig, a későbbiekben a főnök által meghatáro­zott állomásokig irányította. Innen a helyszínen lévő, a változó hadi helyzetről tájékozottabb tábori szállításveze­tőségek vették át a szolgálatot az irányításuk alá tartozó vasútvonal-parancsnokságokkal. 12 Kézdiszentléleki Jákó Margit: József főherceg. Budapest, 1918. Utolsó erőfeszítés. Fotó A háborúban az exponáltabb katonai forgalmú állo­másokat a hadászati igényeknek megfelelően bővítették, új rendező pályaudvarokat és vonalakat létesítettek. Ki­fejezetten utánpótlási célból is építettek kiemelkedő jelen­tőségű vonalakat. 1915-1917-ben az Oroszország, Szer­bia, Románia és Olaszország elleni sikeres hadműveletek eredményeként a Monarchia jelentős területekhez jutott, ahol katonai vasúti igazgatóságokat állítottak fel. A Nagy Háborúban gyakran volt szükség átcsoporto­sításra hadszíntéren belül és a frontok között. A Monar­chia frontjain időnként harcoló német és török csapa­tok forgalma, valamint a Németországba és Ausztriába irányuló gazdasági szállítások a magyar vasúthálóza­tot terhelték. A hadigazdasági és a polgári közlekedés szintén komoly igénybevételt jelentett. Magyarország vasútjaira az ország földrajzi elhelyezkedésénél fogva a háború egész ideje alatt óriási terhelés hárult. Az örö­kös torlódások miatt a vonatok jelentős késedelemmel érkeztek a célállomásokra, órákon át vesztegeltek a köz­benső állomásokon. A vonatszemélyzet 50-60 óránál is többet töltött szolgálatban, egészen a végkimerülésig. A vasút a női munkaerő alkalmazása ellenére álladó lét­számhiánytól szenvedett. A szüntelen vasúti forgalomban megfelelő karban­tartásra és javításra nem volt lehetőség. A berendezések elhasználódtak, a mozdonyok esetenként a nyílt pályán vagy az állomásokon maradtak „fekve". A vasút háborús károkat is szenvedett. A galíciai hadműveletekben például mintegy 1000 km vasúti pályát, 150 vasútállomást, 150 mozdonyt és 20 000 vasúti kocsit veszített. Magyaror­szágon mozdonyokat csak a MÁV Gépgyár, vagonokat öt üzem gyártott. 1917 tavaszán a gyárak 360 mozdony 64 I MAGYAR KERESKEDELMI ÉS VENDÉGEÁTÓIPARI MÚZEUM

Next

/
Thumbnails
Contents