S. Nagy Anikó - Spekál József: Gulyáságyú és rohamsisak. A Nagy Háború gyomornézetből (Budapest, 2016)
9. A trén táplálja a frontot
nők szerint a írén Napóleon idejéből származott, és alig rendelkezett teherautóval. A háború kezdetén mindössze 42, a végén 230 tehergépkocsi-oszlop állt rendelkezésre. A trént polgári tulajdonban lévő gépjárművekből állították össze, de egy részük már átvételkor alkalmatlan volt hadi használatra. Vezetőiket humorosan benzinhuszároknak hívták. A frontokon a legtöbb teherautót 1915 elején használták. Raksúlyuk összesen 1382 tonna volt, ami egy rendszeresen használt, ötven vagonból álló szerelvény teherbírásának (500 tonna) a háromszorosát sem érte el. A hosszú menetek idején bekövetkező meghibásodások elhárítására nem készültek fel. A technikai kiszolgáló bázisok felszerelése és alkatrészellátása, a hamarosan jelentkező gumi- és üzemanyaghiány megnehezítette üzemképességük fenntartását. A vasúti végállomástól a szállítások nagy része a fogatolt járművekre hárult. Az utánszállítás eredményességét - ezáltal a hadsereg teljesítőképességét - döntően befolyásolta az utak minősége és időjárástól függő állapota. A háború elején már a balkáni és az orosz hadszíntéren kezdett első támadó hadműveleteket is sok ellátási nehézség kísérte. Az utánszállítási lehetőséget a „néha van út, többször nincs" kifejezéssel jellemezték. A szerbiai és a galíciai utak vetélkedtek egymással „a legrosszabb út" címének elnyerésében. Egy tréntiszt a következőket írta a sárral mint alattomos ellenséggel folytatott örökös küzdelemről: „Az a sár, mely Szerbiában soha fel nem szikkad, bizonyára még az özönvízből maradt itt... Piszkos víztócsa szemével, ragadós ölelésével lesi áldozatait." Urai Dezső Mackensen katonáival című művében megemlíti: „A szerbiai utaknak, ha kétnapos eső verte, nincsen mása sehol: a Kárpátok szeszélyes ösvényei, Galícia kivájt országutai, Orosz-Lengyelország homoksivatagjai, a Rokitno-mocsár hínáros labirintusai mind eltörpülnek hitványság dolgában a szerbiai utak mellett."8 A nyugati, majd a keleti fronton is harcoló Gallwitz német tábornok szerbiai tapasztalatairól megjegyezte: „Nem a szerb a mi ellenségünk, hanem az idő és a terep." Bukovinában sem volt jobb a helyzet: „Mert mikor az országoknak a jó országutakat osztogatták, akkor Bukovina nem volt ott." Tersánszky Józsi Jenő szerint: „Istentől elátkozottabb utak talán a világon sincsenek, mint Gácsországban... 8 Urai Dezső: Mackensen katonáival. Budapest, 1916. Kátyú a galíciai úton minden két lépésben van. Inkább is kátyú van, mint út... A galíciai sár, az a sarak királya." Szárazságban sem volt jobb a helyzet, mivel „a Szahara sivatag méternyi mélységben mozgékony homokja jön át Galíciába látogatóba... Olyan porban lélegzett a hadsereg, mintha liszteszsákba kötötték volna." Az átvonuló hadsereg még a jobb utakat is irtózatosan megrongálta. „A végtelen és állandó meglepetéseket okozó sártenger magához ragadta az emberek és lovak lábát, lefogta és eltörte a kocsik kerekét, aztán télen ez a sár olyanná fagyott, mintha egy roppant vasreszelő felszínén bukdácsolnánk."9 A trénkocsik, sütőkemencék tengelyig, a mozgókonyhák tűztéren felül süllyedtek a sárba, vagy egyáltalán nem voltak képesek útjuk folytatására. Ló, lovas, kocsis nyakig tele lett agyaggal, úgy néztek ki, „mint egy sárból kihúzott disznó". Sok volt a törött lábú vagy a sárban fekve vergődő ló. Még ennél is nagyobb bajt okozott, hogy az elakadt járművek, mozgásképtelen írének akadályozták a csapatok mozgását. A cs. és kir. 82. székely gyalogezred világháborús történetében a következőket olvashatjuk: „Megfoghatatlan a cs. és kir. hadvezetőségnek az az optimizmusa, melylyel el tudta képzelni, hogy Galíciában, az ottani út- és vasúthálózat mellett milliós hadsereget lehet mozgatni. Az ide-oda tologatás mégis megtörtént, de hogy ebből a világ legtöbbet szenvedett hadseregének emberben és anyagban mi kára volt, arra jobb nem emlékeznünk. A legfelsőbb vezetés tévedései mellett Galícia lehetetlen útjai voltak egyik fő okozói a meseszerűen kiváló standbeli ármádia szomorú pusztulásának s közvetve a háború elvesztésének." Harctevékenységek olyan területeken is folytak, amelyeket a háborút megelőzően a katonai tankönyvek nemhogy hadműveletekre, de még mozgásra is teljesen alkalmatlannak írtak le. Ilyen volt például orosz területen a Rokitno-mocsárvilág. A mocsarakkal vívott küzdelemben próbálták biztosítani az utánpótlást Szerbia (a Macva és a Kolubara folyók vidéke), Albánia (Skutari-Alessio környéke és az ettől délre fekvő járhatatlan mocsárvidék), Románia (a Szeret és a Putna folyók nádasai) és Olaszország (a Piave folyó mocsarai) egyes vidékein is. A mocsaras erdőségekben a karbantartott kocsiutak is nehezen 9 Tersánszky Józsi Jenő: A tiroli kocsmáros. Budapest, 1958. GULYÁSÁGYÚ ÉS ROHAMSISAK | ól I
