S. Nagy Anikó - Spekál József: Gulyáságyú és rohamsisak. A Nagy Háború gyomornézetből (Budapest, 2016)

8. Helyszíni beszerzés? Utánszállítás? Mindkettő!

rancsnokoknak. Mosolyt fakasztó történetek is fennmaradtak. 1914 őszén a Galíciában harcoló m. kir. kassai 59. gyaloghadosztály tábori lelkésze ímakönyveket osztott szét a bakák között, amelynek üres lapjára „A 39. honvéd hadosztály evangélikus tábori lelkésze" mondatot pecsételte. A katonák egy alkalommal szénával megrakott szekeret és egy tehenet „vásároltak", amelyet a pecsét fölötti részen dokumentáltak. A kitépett lapot nyugtaként átadták a magyarul nem tudó, mit sem sejtő parasztnak. A turpisságra akkor derült fény, amikor a hadosztály hadbiztossága számonkérőn bemutatta a „nyugtát' a megrökönyödött lelkésznek. 1916-ban az orosz fronton állásban lévő egyik alakulatnál a lakosok „Vágd kupán, koma, ezeket, ha möghozzák ezt az írást" szövegű dokumentummal jelentkeztek a pénzükért. Mások a katonás rövidségű „Nyugtával dicsérd a napot" mondattal intézték el a dokumentálást. A doberdói fennsíkon 1916 őszén József főherceg lovassági tábornok tudomására jutott, hogy a katonák harácsolás címén kocsikat, lovakat, ökröket és mindenféle használati tárgyat koboztak el a lakosságtól elismervény nélkül. A hasonló esetek elkerülése érdekében szigorú parancsot adott ki, és elrendelte háromszori kihirdetését.

Békeidőben a tisztiszolgát (pucért) kevéssé megbecsült, „kutyamosó" szolgálatot végző katonának tartották. A jó tisztiszolga a harctéren azonban valóságos áldás volt. Kitalálta gazdája gondolatát, a „semmiből" is tudott élelmet előteremteni. Megállásoknál, szálláshelyre érve azonnal eltűnt, és kisvártatva frissen fejt tejjel, tojással, szalonnával, rummal, jó illatú szénával tért vissza. Sebtében ízletes ételt tudott készíteni. Erre csak kevesen voltak alkalmasak. Tersánszky Józsi Jenő szerint tisztiszolgának a fronton a ravasz fickók váltak be. Saját választottjáról így írt: „A tisztilegényem civilben aktív betörő volt, és később csempész."10

A harci sikerek unalomig ismételt, propagandisztikus hangoztatása mellett a foglyul ejtés és a zsákmányszerzés eredményeiről is rendszeresen tájékoztatták a hátország lakosságát. A sikereket nemritkán demonstrációval nyomatékosították. Az Est 1915. május 15-i közlése szerint „4 nap óta nagy oroszjárás van a főváros külső pályaudvarain. A győzelmes kárpáti harcok orosz foglyait hozzák egyre-másra a vonatok... Hadianyag is sok érkezik. Teg10 Tersánszky Józsi Jenő: A tiroli kocsmáros. Budapest, 1958.

nap a kőbányai felső pályaudvarra nyitott vagonokban érkezett 180 darab zsákmányolt orosz trénkocsi."

Az 1917 őszén a német csapatokkal közösen vívott győzelmes caporettói áttörést követő üldözés során a katonai siker óriási élelmiszer-készletek zsákmányolásával párosult. A zsákmányolt 100 000 tonna liszt, 20 000 tonna burgonya és szárazfőzelék, 200 000 tonna kukorica, árpa és zab, továbbá 400 000 szarvasmarha 1918. január végéig biztosította a délnyugati front élelmezését. Az előzőleg tartósan rosszul táplált, kiéhezett, ruházatban és minden egyébben nélkülöző, fegyelmükben meglazult katonák a hadvezetés mulasztását kihasználva habzsolták az ételtitalt. „Különösebb terv nélkül, csak éppen az ösztön hatása alatt ment mindenki ide-oda... És keresett, kutatott, vett, vitt, evett, eldobott, fölszedett, taposott, rombolt, káromkodott - és berúgott... Egész karika sajt vagy ezer cigaretta, fél zsák kávé vagy húsz kiló talpbőr, vagy akár egy doboz aszpirin, az egészen mindegy!... Míg más nincs, jó minden... Bor a berúgásig, aztán földhöz az üveggel!... A bortól megvadult tömeg kénye-kedve szerint dúskál minden jóban, s mikorra önmagát kielégíti, ötszörös kárt okoz pusztításával."11 A csapatparancsnokok eleinte jóindulatú türelemmel nézték a zsákmányolásnak nevezett pusztítást, később azonban naponta többször elrendelt, majd visszavont indulási paranccsal igyekeztek véget vetni a tékozlásnak. A hadseregparancsnokok szigorú parancsai nyomán a jelentősebb készletek az ellátási szervek birtokába kerültek.

A zsákmányszerzésből a bakától a tábornokig senki nem maradt ki. „Mindenki ahhoz nyúlt, amihez éppen akart, ami a keze ügyébe került, s annyit zsákmányolt, amennyit bírt. A baka amennyit meg bírt enni meg inni, a tiszt amennyit ezen felül még el bírt vinni, a nagyurak meg amennyit el bírtak - vitetni. A bakának hátizsákja, az alantas tisztnek legénye, a zászlóaljparancsnoknak málhásállata, az ezredesnek kocsija, a tábornoknak automobilja, a hadseregparancsnoknak vonata volt, s kinek mije volt, azt megtömhette, és amivel megtömte, azt elvihette, és sajátjának tekinthette."12

11 Csabai István: Fakeresztek mentén - népek országúján. Budapest 1935.

12 Csabai István i. m.

54 I MAGYAR KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI MÚZEUM