S. Nagy Anikó - Spekál József: Gulyáságyú és rohamsisak. A Nagy Háború gyomornézetből (Budapest, 2016)
8. Helyszíni beszerzés? Utánszállítás? Mindkettő!
Helyszíni beszerzés? Utánszállítás? Mindkettő! Az élelmezési utasítások és a haderő anyagellátásának vezetőit képző hadbiztosi tanfolyam alapelvei a franciák felett az 1870-1871-es háborúban győztes porosz hadsereg vezető hadbiztosának, Engelhardnak a megállapítására épültek: „Kétszeresen, sőt háromszorosan kell biztosítani a hadsereg szükségletét, ha minden eshetőséggel szemben meg akarjuk kímélni a nélkülözéstől. Kétszeresen és háromszorosan úgy az élelem mennyiségét illetően, mint annak beszerzési módja tekintetében."1 A háborús élelmezési utasítás szerint az élelem helyszíni beszerzését úgy kellett megszervezni, „mintha az utánszállítás lehetetlen volna, másrészt pedig az utánszállítás is oly bőséges legyen, mintha a hadműveleti körlet semmi forrásokat nem nyújtana... A csapatok legalább a vágómarháról, a szabványos vagy tartalék adagnak a teljes adagra való kiegészítéséről, a fék- és alomszalmáról, a tüzelő- és világítóanyagokról maguk gondoskodjanak." Utánszállításra akkor is szükség volt, ha a beszerzés a hadműveleti, illetve a hadtápterületen történt, hiszen a begyűjtött anyagokat el kellett juttatni a csapatokhoz. Helyszíni beszerzéssel a hátország készleteinek kímélése mellett csökkenteni lehetett a néha csak rendkívüli erőfeszítésekkel megoldható utánszállítási a frontra. Ennek eredményessége sok tényezőtől függött. A csapatok egységes és igazságos élelmezése nehezen volt biztosítható, hiszen más-más viszonyok között szolgáltak. A hadszínterek katona- és gazdaságföldrajzi adottságai, mezőgazdasági, állattenyésztési és élelmiszeripari kultúrája, eszközellátottsága, település- és úthálózata, az évszakok és az időjárás sajátosságai, a lakosság magatartása határozták meg a helyszíni beszerzés lehetőségeit. A 1 Gottl Jenő-Mojzer László: Hadseregünk ellátása a világháborúban. Budapest-Debrecen, é. n. Állatrekvirálás. Propaganda-képeslap balkáni hadszíntér hegyvidéke, északkeleten a Kárpátok, az olasz hadszíntéren az alpesi táj és a kopár Karszt élelemforrásai a helyi lakosság szükségleteit is csak szűkösen fedezték. Galícia, Orosz-Lengyelország és Románia segélyforrásai kedvező beszerzési lehetőségeket nyújtottak. A harcok sokszor olyan területeken folytak, ahol az ellenség előzőleg mindent kifosztott, visszavonuláskor magával vitt, a termőföldeket és a falvakat felperzselte, a maradék ennivalót elpusztította. A helyi lakosság elrejtette az élelmiszereket, az állatokat a legeldugottabb erdőkbe, szakadékokba hajtotta, meneküléskor magával hurcolta. A falvakban csak petróleummal lelocsolt gabona, kilyukasztott hordók, esetleg megriadt, gazdátlanul kószáló háziállatok maradtak. Az újonnan érkező csapatok nagyrészt gazdaságilag kifosztott körletekbe érkeztek. Számolni kellett az élelmiszerek fertőzésével vagy mérgezésével is. A háború kezdetén a Monarchia hadereje támadó hadműveleteket folytatott, a helyszíni beszerzés nem akadályozhatta a seregtestek mozgását. A csapatok legfonto-GULYÁSÁGYÚ ÉS ROHAMSISAK | 47
