S. Nagy Anikó - Spekál József: Gulyáságyú és rohamsisak. A Nagy Háború gyomornézetből (Budapest, 2016)
26. Gulyásbárók
Korzó Marienbadban. Képeslap Gazdasági és Iparbank Rt. Képeslap igen kellemetlenül érintette a hír. Nem sejtette, hogy ezzel a honvédség milliomossá tette. 1915 januárjában a zsír ára ugyanis napról napra emelkedett. így végül 6 koronás egységáron adták el az egész mennyiséget, és 1,25 millió koronát nyertek. A katonák meg naponként mehettek koldulni a méregdrága zsírért. A Honi Ipar című szaklapban 1914. augusztus 1-jén közlemény jelent meg „Sürgős figyelmeztetés a hadseregszállítások tárgyában" címmel: azok a magyar gyárosok, akik a hadsereg számára szükséges cikkeket állítanak elő, és hadseregszállításokat akarnak elnyerni, sürgősen forduljanak kérvénnyel a közös hadügyminiszterhez, illetve a honvédelmi miniszterhez. Nevezzék meg terméküket, és adják meg gyáruk kapacitását. A folyamodvány tartalmazzon árajánlatot, és mellékeljenek hozzá árumintát. A másolatot küldjék meg a m. kir. kereskedelmi miniszternek, akinek módjában áll a hadvezetőség kérésére a teljesítőképesség megállapításához szükséges vizsgálatot elrendelni. Aki korábban nem volt szállító, szerezze be az illetékes kereskedelmi és iparkamara igazolását szállítóképességéről. A kérelmet vigyék be a hadügyminisztériumba. A Monarchia hadseregének anyagellátását Bécsben intézték. A háború kitörésekor valóságos zarándoklat indult meg az osztrák fővárosba. A Grand Hotel, az Imperial, a Bristol, az Astoria, a Sacher és a Metropolit szálló hallja magyar szótól volt hangos. „Elszegényedett arisztokraták, elhervadt kokottok, úriasszonyok, ügynökök, földbirtokosok, kis- és nagybankok igazgatói és néhány országgyűlési képviselő rohanta meg a hadügyminisztériumot. A legnagyobb népszerűségnek örvendett a XII. és a XIII. ügyosztály, a mely kizárólag a szállítási ügyletek lebonyolításával foglalkozik. Az első időkben egyes intendánsok naponta átlag nyolcszáz emberrel tárgyaltak. Az egyes szobákban olyan nagy volt a lárma és a tolongás, mint a börzén. Ebben a pokoli zűrzavarban úriasszonyok ökröket, ügyvédek bort, kokottok pokrócot tudtak eladni” - írta Tarján Vilmos Az Est című lapban 1915. május 2-án. A hadvezetőség az első napokban szívesen vette a nagy kínálatot, és egyáltalán nem vizsgálta meg, hogy az ajánlattevő valóban rendelkezik-e a szóban forgó áruval. Az újdonsült liferánsok (szállítók) soha nem foglalkoztak kereskedelmi ügyletekkel, csak közvetítők voltak. Elhitették a gyárosokkal és kereskedőkkel, hogy összeköttetéseik révén jövedelmező hadiszállításokat tudnak kijárni nekik. A hiszékenyek busás honoráriumot fizettek olyan megrendelések elnyeréséért, amelyeket könnyűszerrel maguk is megkaphattak volna. Sok „liferáns" csak a pályázat elnyerése után kezdte el törni a fejét, honnan fogja az árut beszerezni. Egy anekdota szerint a gutta-percsából - egy kaucsukszerű anyagból - készült cipőtalp újdonsült szállítója a sarki rendőrtől kérdezte meg, mi is az tulajdonképpen, aminek a szállítását elnyerte. Akadtak potenciális kijárók, „Deutsch bácsik" is. Deutsch Gyulának, a békebeli hadseregszállító Baruch Jeremiás és Társa cég agytrösztjének szabad bejárása volt a hadügyminisztériumba. Mindenütt megfordult, ahol pénzt szimatolt, újabb és újabb hadiszállításokra vállalkozott, pompásan kihasználta az összeköttetéseit. 1915-ben takarmányhiány miatt a hadvezetés mesterséges lótakar-GULYÁSÁGYÚ És ROHAMSISAK | 145
