S. Nagy Anikó - Spekál József: Gulyáságyú és rohamsisak. A Nagy Háború gyomornézetből (Budapest, 2016)

22. Pezsgősortűz

affil Pezsgősortűz A háború első napjaiban, 1914. augusztus 3-án ki­adott belügyminisztériumi rendelet megemlékezett ar­ról a megható lelkesedésről, amellyel az ország a had­ba induló legényeket étellel-itallal látta el. A szertelen dínomdánom sok katonának megártott, ezért a szesz­fogyasztást szabályozták: „Katonáink egészségének és harcképességének érdekében szigorúan megtiltom, hogy hadba vonuló katonáinkat a közönség köréből bárki a vasúti állomásokon szeszes itallal ajándékozza meg.”1 Ezt a tilalmat később kiterjesztették a harcmezőről ha­zaérkezők és az átutazó katonák megvendégelésére is. A vasúti vendéglőkben „a legénységi állományhoz tarto­zó katonai egyének" szeszes italt nem kaptak, de a kerí­tésen vagy a sövényen keresztül minden további nélkül hozzájutottak. II. Vilmos német császár ellenezte a szeszes italok rend­szeresítését a hadseregben. „A szeszes ital, amelyet ellen­ségeink isznak meg, a mi szövetségesünk. A szeszes ital, amelyet mi iszunk meg, ellenségeink szövetségese!" - fi­gyelmeztette katonáit.2 Egy győztes dandárnak jutalmul mégis vörösbort küldött a frontra. Sajtóvihart kavart a német trónörökös beszéde, amelyben rumot és arrakot kért a katonáknak. A harctéri körülményeket jól isme­rő tábornokok nem ellenezték a csekély mértékű italfo­gyasztást. Egyikük így nyilatkozott: „A szeszes ital az, ami a katonáinkat talpon tartja, ha mértékletesen isszák. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, azt felszólítom, hogy jöjjön csak nyolc napra a lövészárokba, és fogadást ajánlok, hogy a borsmentás pasztillák vagy a zabkakaó helyett a szeszes italt fogja választani."3 Oroszországban a háború 1 Lányi Márton: A háború és a jövő. Budapest, 1916. 2 Külügy-Hadügy, 1915. április 6. 5 Általános Szeszipari Közlöny, 1914. december 30. GRÓF ESTERHÁZY FERENC uradalmi pezsgőgyára, Tata. LAKODALMAS édes (elemi s< ÁLDOMÁS . . .savanykn» (s< B1LI.IK0.VI>.. .száraz (Ext ra di VIX NATURE igen száraz Vezérképviselet és raktár: Grósz Bernát, Budapest, V. kér., Rndolf-rakpart 8. sz Telefon 14—38. Az Unicum gyomorerösitö likőrt a háború alatt a hadsereg részére lapos palackokban is forgalomba hozták Zwack J. és Társai cs. és kir. udv. szállítók, likőrgyárosok. Újsághirdetések kitörésekor cári rendelet tiltotta, hogy „vudkif adjanak a katonáknak. Szereztek ők maguknak. Magyarország békebeli jelentős szeszkészlete hamar megcsappant a hadsereg rendkívüli fogyasztása és az Ausztriába irányuló kivitel miatt. Gyártását 1914. októ­ber elején rendelettel korlátozták, mert a rossz gabonater­més miatt a szesztermelésre szánt burgonyát és kukoricát kenyérliszt pótlására kellett fordítani. A vasúti szállítási problémák miatt feldolgozatlanul maradt, szesztermelésre GULYÁSÁGYÚ ÉS ROHAMSISAK I 123

Next

/
Thumbnails
Contents