S. Nagy Anikó - Spekál József: Gulyáságyú és rohamsisak. A Nagy Háború gyomornézetből (Budapest, 2016)
21. A nagy szenvedély
tő vissza: az első gyufaszál lángjára felfigyelt a búr céllövő, a másodiknál célzott, amikor pedig a gyújtó lángja a harmadikhoz ért, elsütötte fegyverét, és a katona golyóval a fejében holtan rogyott össze. A dohányínség 1916 nyarán kezdődött. A gyárak nem győzték teljesíteni a katonai megrendeléseket, a polgári közönségnek keveset juttattak. A trafikok előtt állandóan tömegek ácsorogtak. Fordult a kocka: a hátországból gyakran a frontkatonáktól kértek dohányt, cigarettát, szivart. „A cigarettákat csak gyűjtögesd, Jencikém, hogy mennél többet lehessen majd hazaküldeni, mert itthon nincs, s ha van is, nem lehet hozzájutni" - írta Etter Jenő zászlósnak a testvére Esztergomból 1916. november 24-én. A pénzügyminiszter június elsejétől jelentősen felemelte a dohánygyártmányok árát. A hírre az emberek megrohamozták a dohánytőzsdéket és a trafikokat, amelyek egy szempillantás alatt kiürültek. A kiskereskedők ezután a korábbi 500 korona helyett hetente 800 korona értékben kaptak dohányárut a nagyárudáktól, mégpedig ábécésorrendben. Egy R betűs trafikosra például csak csütörtök délután került sor. Egyszer a pénzügyminiszter otthon felejtette a szivartárcáját. Valahol útközben Britannica szivart akart vásárolni. Az Országház közelében lévő trafikban azonban semmilyen szivart nem lehetett kapni. A trafikos kisaszszony látva, hogy finomabb úrral van dolga, a pult alól adott neki két olcsó rövid szivart. Budapest, a legnagyobb fogyasztó dohánycsempésző központtá vált. „Díszműáru, fehérnemű" stb. címke alatt hatalmas mennyiséget küldött Ausztriába. Felütötte a fejét a hamisítás, ezért a Magyar Királyi Dohányjövedék a cigarettahüvelyeket alig észrevehetően enyvszerű anyaggal mázoltatta be, amely bizonyos vegyszer hatására kékre színeződött. A dohányínség mélypontja 1917-ben jött el. Az emberek jobb híján szárított galagonya-, szeder- és cserfaleveleket tömtek a pipájukba. Kísérleteztek diófa levelével is, de az füst helyett szikrát hányt, a kukoricalevéllel tömött pipából pedig korom és pernye szállt fel. Ekkoriban esett meg hogy a Nagykunságban egy megrögzött dohányos hétszáz pakli valódi dohányért eladta a házát. Ötszáz pakliért vett egy másikat, a megmaradt kétszázat pedig elrejtette a pincéjében. Egy éjszaka arra ébredt, hogy ássák a pince oldalát Veszélyben a dohánya! Attól fogva éjjelente nem merte lehunyni a szemét. A pince előtt őrizte a kincsét, markában baltát szorongatva. Elcsigázott lelke csak akkor nyugodott meg amikor dohányát testvériesen megosztotta a falubeliekkel, és gondtalanul pöfékelte el a megmaradt száz csomagot.4 „Kialudt az öregek pipája" - írta a Pesti Napló 1917. október 5-én. Nem küldtek többé összegyűjtött szivarvégeket az agg honvédek menhelyére, hogy pipadohányt vágjanak belőle. „Trafikkofák" kezére kerültek, akik tejet, tojást, zöldséget, csirkét stb. adtak értük. A pesti kofák egy pakli dohá-4 Komáromi János munkái. Budapest, 1958. ff'«itv InP* N V ti“» Ш í * Kf ■ rJsT-' -Liebesgaben — Batterie Zigcivi-gu-Spüre ! Háborús találmány. Karikatúra-képeslap Trafikjótékonysági ünnepségen. Fotó GULYÁSAGYÚ És ROHAMSISAK | 121
