S. Nagy Anikó - Spekál József: Gulyáságyú és rohamsisak. A Nagy Háború gyomornézetből (Budapest, 2016)
21. A nagy szenvedély
Madarat tolláról, katonát pipájáról. Műhlbeck Károly vidám fejléce a dohányzásra! A Vörös Félhold Egyesületnek a sebesült török bajtársak gondozására alakult mozgalma visszhangra talált Konstantinápolyban. Előkelő körökben, klubokban cigarettagyűjtő mozgalmakat indítottak a magyar katonák számára. Egy dobozgyáros 2 millió - I. Ferenc József, II. Vilmos császár és V. Mohamed szultán portréjával díszített - dobozt ajánlott fel ingyen az összegyűjtött 40 millió cigaretta csomagolásához. Pipáról nem gondoskodott a hadvezetés, a baka a sajátjával vonult be. Majdnem mindenkinek egyforma, kétkrajcáros, rövid szárú vörös cserép makrapipája volt. Akadt előkelőbb selmeci pipa is meggyfa szárral, ritkábban arasznyi angol fapipa. A pipa a fronton harcoló katona legdrágább kincse volt. Jobban vigyázott rá, mint testi épségére, elemózsiás tarisznyájára, sőt jobban, mint a puskájára. Szomorúan szuttyogtatta a szájában üresen, ha nem kapott dohányt. Roham után rögtön a pipáját kereste. Bajban volt, ha nem találta - ugyan honnan szerezhetett volna másikat? Galambos huszárőrmester katonái kitűnő lövők voltak. „De egyik sem süti el puskáját, amíg a pipát a szájába nem vette. A huszár nem lövöldöz. Meggondoltan és takarékosan lő, ezért kell a komoly munkához előbb a pipa."2 A lövészárkokban csak éjjel lehetett rágyújtani az árok fenekén vagy a front mögött, tartalékban. A dohányfüst rabjainak kínszenvedés volt nappal a lövészárokban gubbasztani. Olykor pokróc alá bújtak egy pár szippantásra. A pipás bakának könnyebb volt, mert üres pipájából állandóan áradt a dohány íze, zamata - az illúzió. A katonák gyakran meneteltek üres gyomorral szakadó esőben, térdig érő sárban, de mindennél keservesebb volt, ha elfogyott a cigaretta. Újságpapírba csavart 2 Molnár Ferenc: Egy haditudósító emlékei. Budapest, 191ó. Óbudai M. kir. Dohánygyár. Képeslap pipadohányt szívtak, amíg volt. Galíciában ráfanyalodtak a hosszú szipkájú, rövid hüvelyű orosz cigarettákra, amelyeket zsidó kereskedők árusítottak. Megkóstolták az orosz muzsikok kegyetlenül rossz, sok szárrészt tartalmazó kapadohányát, a mahorkát is. Az orosz pipadohánynak olykor különös szaga volt, mert kifőzött, szárított teát kevertek a dohányhoz. Az utolsó (körbejáró) cigaretta a bajtársi összetartozás jelképe volt. Előfordult, hogy valaki a földön talált cigarettát kettétörte, és egyik darabját - néhány szippantásra valót - odaadta a társának. Ritkán jegyzett fel „önzést" a háború krónikája. Egyszer az egyik katonának a felesége ezer saját töltésű cigarettát küldött azzal az üzenettel, hogy mindegyiket megcsókolta. Fiiba kértek tőle a társai cigarettát, mindenkit elutasított azzal, hogy nem adhat, mert minden szálhoz a felesége csókja tapad. Bajtársai megértők voltak, ám egy szép napon a katona nikotinmérgezést kapott. Naponta száz „csókot" szívott el. A „jajkatonák" - akik frissen érkeztek a frontra - még meglepődtek a harci eseményeken, de az igazi standbeliek GULYÁSÁGYÚ ÉS ROHAMSISAK | 119
