S. Nagy Anikó - Spekál József: Gulyáságyú és rohamsisak. A Nagy Háború gyomornézetből (Budapest, 2016)
16. Komiszkenyér
A tartalék porció 200 grammot tartalmazott, a szabványos kenyéradagot 400 grammal helyettesíthették. Búzavagy rozslisztből sütötték, a nevével ellentétben csak egyszer. Tésztájához cukrot, tojást, sót, élesztőt és egy kis tejet adtak. Csak a legszükségesebb mennyiségű vízzel dagasztották, nem hagyták teljesen megkelni. Fahéjjal és kevés szegfűszeggel illatosították. A kemény, tömött tésztából kis lepényeket formáztak, átszurkálták, és gyenge tűznél hosszan sütötték, majd állni hagyták. A jó kétszersült kemény és száraz volt, a héja barna, törési felülete fényes, mint az üveg. Évekig is elállt. Összetételre és nagyságra nézve francia, német, angol, svájci és japán változatok léteztek. Az orosz kétszersült nem volt más, mint sütőkemencében megszárított, kis darabokra szeletelt kenyér. A kétszersültet általában gyárilag készítették. A győri Koestlin Lajos és Társa cég a háború éveiben ezer munkást foglalkoztató biszkvitgyára ontotta a cvibakot, a kekszet és az ostyát a katonaság számára. Hozzák a kenyeret a menázsihoz. Fotó Kenyérfelvételező népfelkelők. Fotó A kétszersültet megdarálva és kenyérliszt közé keverve pótszerként is használták. A katonák nem kedvelték. Egy régi tengerésztörténet szerint ebből a „bükkfa-deszkadarabból" ehető „kuglert" lehetett varázsolni: spárgával átkötve néhány percre belemerítették a tengerbe, hogy megpuhuljon, azután két tenyér között kisajtolták belőle a vizet, és egy-két percre forró olajba mártották. A komiszkenyér kezdetben kiváló minőségű katonakenyeret jelentett. 1915-től a kiőrlési arány növelése, kukorica és más pótszerek egyre nagyobb arányú hozzákeverése miatt azonban fokozatosan romlott. 1918 elején olyan nagy volt a kenyérhiány, hogy a legénységnek az olasz fronton rövid szabadságot engedélyeztek, ha legalább 10-15 kg lisztet hoznak otthonról. A kenyér 1918 nyarán vált kutya komisszá. Kukoricából sütötték, morzsolódott, kanállal mérték. „Sok kukoricakomiszt mögöttünk. Csajkával möntünk a kenyérért. Mert nem maradt egybe. Csalánlevelet, marharépát, epörfalevelet, lucernacsömöt, még lóbelet is öttünk. Egyszóval, nekünk se volt jobb sorsunk, mint a fogolytáborokban" - emlékezett vissza az ínséges kosztra a Piavénél harcoló Kérdő Szűcs Ernő hódmezővásárhelyi gazda.2 Október végén, az olasz hadszíntéren a visszavonuló, halálosan kimerült magyar katonák a Livenza hídján átkelve lerogytak a kimerültségtől. „Szemközt egy tábori sütöde működik. Először idegenek, majd vérszemet kapva a mieink is megrohanják a kemencéket, és félig nyersen felfalják a forró, de jó szagú vekniket... Csak revolverrel lehetne visszaűzni őket! Ötnapi szenvedés után, kinek van ahhoz szíve és bátorsága?"3 Katonák - hogyha sorsuk fordult - És eldobáltak reményt, bornyút, Ha már hitök sincsen S messzi van az Isten, A kezük... kezük ijedten remeg, Kincset rejteget... vájjon mi lehet?- Csak egy darab - egy kis darab kenyér - Könnyes és véres fekete kenyér,- Ó rongyos, bús tarisznya!4 2 Szenti Tibor: Parasztvallomások. Budapest, 1985. 5 Nagy Faragó László: Utolsó napok Piavénái Budapest, é. n. 4 Zilahy Lajos Katonatarisznya című verséből. GULYÁSÁGYÚ ÉS ROHAMSISAK | 101
