Saly Noémi (szerk.): Gorka Lívia keramikusművész (Budapest, 2010)
Gorka Lívia: Önmagamról
1 1964-ben volt az első önálló kiállításom a Csók Galériában.6 Perneczky Géza kritikájából: „...bizonyára nem hagyja érintetlenül a közönséget és a szakma beavatottjait sem". (Nem hagyta) Amikor elhatároztam, fél óra alatt véget tudtam vetni az Artex kapcsolatnak, a „tömegtermelésnek", hiszen az csak kényszerű eszköz volt. És ezután mindent vállalnom kellett. Például azt, hogy a meredek Gül Baba utcában megjelent a szállító, közölve, hogy másnap délelőtt tízre bontassam ki a ház falát gerendáig. így araszolták be óvatosan a - további munkához szükséges, Svájcban feladott - gázkemencémet. Az agyonkísérletezett villanykemencétől ekkor vettem búcsút. A gázkemence négyszeres biztosítása mellett is fegyelmezettséget követelt. Először félelmetes volt magas, nyílt lángjának dohogása, amit csupán két ujjal becsukható könnyű ajtó választott el a munkatértől. Bevallom, valósággal megrészegített ez a más szintre való áttérés. A hőfoknak megfelelő anyagok beszerzésén már túl voltam. Szó sem lehetett akkor még mérnök által összeállított masszáról. Színes agyagokkal dolgoztam. A különböző szemcséjű és színű samottot mint adalékanyagot is magam kevertem a masszához.7 (Sohasem értettem, miért szerepel kritikákban, katalógusokban a szakszerűtlen, hibás „mázas samott", „vörös samott" kifejezés. Miért nem mondja, írja a művész, a szerkesztő vagy a művészettörténész a tárgy anyagára, hogy samottos agyag. Ezt a két szóból álló kifejezést, hiszen a samott csak adalékanyag; a kötőanyag, vagyis agyag nélkül soha össze nem álló pergő szemcse, amiből nem lehet formázni, építkezni, legfeljebb csak homokvárat.) A gyárak raktáraiban pazarlóan hevertek a mázalapanyagok, amik csak engedéllyel voltak kaphatók. A sima tapintású norvég földpát, a pergő német kvarc, a cseh kaolin, a hófehér laza vagy összeálló nehéz őrlemények, kristályos szemcsék. Sohasem hittem, hogy a fehér színnek ilyen sok árnyalata van. Csak a bányákból hozott anyagok tűzben kibomló szemcséi őrizték titkukat. Egy idő után a szakkönyv sem segített, csak a mérték és az arányok tisztelete. Munkámban a korongot már régen felváltotta a kézzel való felrakás vagy elterítés, nyújtás. A korong törvénye helyett kezem mérkőzött vagy birkózott vagy békéit meg az agyaggal. A munka erős volt, de sohasem erőszakos. Szorosan fogott - hisz ez a dolgok belső lényege fizikai és szellemi munka. Életforma lett. Láz. Semmi más elfoglaltságom nem lehetett, csak a meleg, a hő kémiája. Sohasem akartam utánozni a természetet. Hiszen a látványról és a hangokról való minden szöveg is csak írás. Minden az, ami, „aminek esete fennáll”. (L. Wittgenstein után szabadon.) A halmazállapot különbözőségei, a felgyűlt kísérletek emlékei, a témában való elmerülés a munka közben, alkalmat adott arra, hogy egy parányi véges mozdulattal kifejezzem az önmagamba táplált tapasztalatot, tudást. Az agyag lágy simasága vagy kézszaggató érdessége új, újabb ötleteket adott. Külön izgalom volt, hogy mindez nyersen a szürkék árnyalataiként jelent meg. A kialakult tapasztalat alapján tudnom kellett, hogy nyersmázakkal együtt égetve, színeiket, árnyalataikat kiizzadva válnak a faktúrák saját maguk díszítőivé. Az őrlemények aránya szabályozza ugyanis, hogy a szerves szemcsék a tűzben a tárgy bőrétől a belsejéig kőagyaggá tömörödjenek.8 (Egyébként munkámról az 1979-ben megjelent Műterem sorozat „Vallomás” fejezetében írtam.) A kőagyagot a szakma régóta használja. Neve keménységére és alapanyagára utal. (Stoneware, Steinzeug.) Az újdivatú francia grés magyar fordítása: szemcsés kőagyag, a szemcse a finomra őrölt samott (Krog, Grog). Ezért lenne kötelező a samottos agyag megnevezés.9 A keménycserép, kőcserép ez esetben helytelen.10 Egységes harmóniává érett a gyerekkori jégvita, a kőalatti élet, a Földjáték. A kerámia az egyszeri mozdulat tűzbeni megszilárdulása. A titkok nehezen adták meg magukat. Rabszolgaként tartottak. Feltétele csak a tűznek lehetett. A fehér izzás közelében már nem lehet semmi bizonytalan, vitás, izgatott. Egyértelmű az oszthatatlanság. Sohasem értettem azokat a mondvacsinált vitákat, amik a mesterséget, a szilikátipart és a művészeket szembeállították egymással. Ezek egymást kiegészítve tartoznak össze. A TÉR- és az IDŐ-tengely is összetartozik. A TÉR óriási vízszintes vonalán van az ásványok és kőzetek hatalmas világa. Földünk. Nyersanyagkészletünk. A függőleges IDŐ vonalon megjelennek az agyagkatonák, a titkolózó, fifikás Tang Ying, az újrafelfedezéssel kínlódó 8
