Saly Noémi (szerk.): Gorka Lívia keramikusművész (Budapest, 2010)

Gorka Lívia: Önmagamról

A mércét és a lehetetlennek látszó célt már láttam. Csak arra nem számítottam, hogy az út - rögök helyett - magasfeszültségű árammal teli gubancokból áll.

1960-ban, mikor eljöttem, eljöttünk - férjemmel, fiammal - Verőcéről, jóformán minden közös barátot elvesztettem. Nem receptkönyvet hoztam magammal. Annál sokkal többet. Egy gondolatokkal teli, játékos gyerekkort, melynek apró ismereteit összefüggő tudássá kellett olvasztanom. Az olvasás szeretetét, kíváncsiságot, várakozást.

A különállás óriási erőt adott. Vállaltam a kizsűrizést. A számomra „nem kapható" szakkönyv fordítását megcsináltattam. Tudtam, hogy mi a dolgom. Nyersanyag kellett és legelőször: villanykemence. Már nem érdekelt, hogy a külföldi szakirodalom megrendeléséért a Művelődési Minisztériumba kellett menni engedélyért; anyagkiutalásért az Alaphoz; a finn, olasz, francia utakhoz a Szövetség pecsétje kellett. Ebben a nagy, osztott körforgalmi bürokráciában meg kellett találni a saját rendemet. Rászoktam a kis és nagy utazásokra. A hazai, veszélyes, elhagyott bányákba, barlangokba, kőfejtőkbe. A görög Szantorini-szigeti ásatásokhoz, Nea Kernemre, ahol hatalmas tömbökké szilárdult a láva, a sárgán gőzölgő Vezúv peremére. Visszatértek a gyerekkori Duna-átúszásnak és életveszélyes, vízalatti kirándulásoknak az emlékei. Nem volt gond a folyamatos munka és a kísérletezés pontosságának látszólagos kétfélesége, mert Ariadné fonalának két vége össze volt kötve.

Ekkor kerestem meg Helsinkiben Salmenhaarát. Vele beszéltem először a magas hőfokról, az agyag és a máz kapcsolatáról. A benne vagy rajta megbúvó vagy rejtőző, árnyalt különbségekről. Örökös vége-nemlátható kísérletezésbe kezdtem. Ekkor jött el a „tovább" ideje. Nem tudom - de akkor már tudtam - miért és hogyan mertem a vasat az agyaggal együtt égetni, hiszen a tűzben való mozgásuk a szakadásig eltérő. Soha nem látott, nem tanult munkamódszert alakítottam ki, amihez mentalitásomon kívül nem volt semmi támpontom. Nagy megtiszteltetésnek tartottam, amikor 1963-ban ezekből a munkákból - a kortárs képzőművészek közül - mint egyetlen keramikustól választott a linzi Modern Múzeum igazgatója egy osztrák kiállításra.5

1