Kovács Ferenc et al.: Fardagály és kámvás rokolya. Divat és illem a 19. században (Budapest, 2010)
Egy kis 19. századi illemtan
Л Little 19th Centudy Etiquette férj és feleség között is -, a baráti tegeződést csak a rangban magasabb és az idősebb kezdeményezhette. Levelezés Már a 19. századi iskolákban is törekedtek arra, hogy a gyerekeket megtanítsák szabatosan fogalmazni, és az elvárásoknak megfelelő leveleket szerkeszteni. Kétféle alaptípust különböztetünk meg magán- és hivatalos levelet. Mindkét típusnak nagy jelentőséget tulajdonítottak, olyannyira, hogy mintagyűjtemények jelentek meg kész fogalmazványokkal mindenféle élethelyzetre. A „házi levelezők” bevezetőjében általános szabályokat is lefektettek. Ezek szerint „akárcsak beszédünkben, a leveleinkben is érthetőnek, velősnek és kellemesnek kell lenni”, „kerülendők az ismétlések, és lehetőség szerint illőbb, modorosabb beszédstílust célszerű alkalmazni”. A számtalan élethelyzethez igazodva találunk a mintakönyvekben felelő, szerencsekívánó (születésnapra, névnapra, ünnepekre, betegségből való gyógyulás esetére, sikeres utazás, hivatalba iktatás, előléptetés alkalmára), ajándékozó, köszönő, meghívó, ajánló, ajánlkozó, tudakoló, tudósító, esedező, megengedő, tanácsért folyamodó, „serkentő” (tartozást behajtó), mentegetőző leveleket („ha hibásak vagyunk, egyenes lélekkel kell bevallani, amennyiben ártatlanok, a gyanú miatti fájdalmunkat kell kifejezni”). Ami a levél külalakját („külcsínját”) illeti, a papirosnak fehérnek kellett lennie, és nem lehetett illatos. Minden esetben fekete tintával volt ildomos írni. Magasabb rangúhoz intézett levél esetén negyedrét, főrangúakhoz ívnagyságú papírt kellett küldeni. A lap tetejétől 3 ujjnyira helyezkedett el a megszólítás, attól 2 ujjnyira kezdődött maga a levél. Megszólításként például az „érdemes jó uram” és a „kegyed”, búcsúként a „kezes szolgája" vagy a „jó akarója” dukált. Az aláírás a szöveg alá, a jobb oldalra került, egy két ujjnyi hézaggal. Utóirat szabály szerint nem lehetett, tintapacát, törlést nem illett a papíron hagyni, ha netán elrontották, újrakezdték az egészet. A kész levelet egyszer keresztben, egyszer hosszában összehajtva tették a borítékba - ez alól kivételt jelentettek a szigorúan hivatalos iratok, amelyeket csak hosszában vagy először hosszában, aztán keresztben hajtottak össze. A borítékot veres viaszpecséttel zárták le, egyenesen nyomva a viaszba a pecsétfejet. Szigorúan tilos volt idegen pecsétet használni. A bal felső sarokba került a feladó, a jobb alsó negyedbe pedig - nagybetűvel - a címzett teljes neve, rangja és postacíme. Főrangúval szembeni viselkedés A korabeli illemtan-könyvek útmutatása szerint „megjelenéskor ügyelni kell a helyes testtartásra, mozgásunknak harmonikusnak kell lennie”, azt azonban, hogyan váljunk szimpatikussá, „könyvből nem lehet megtanulni”. A főrangú dressed gentleman could usually be addressed is fine sir by practically anyone.) Respected was the usual mode of address for all the more important male members of the community in the provinces, but this title did not hold much value in the city. Some titles and decorations caused even further confusion, because even the small cross of certain orders bestowed the holder with the rank ofbaron. Wives received their husbands’ titles, except for those who married below rank: they were addressed according their own, higher rank Unmarried women were addressed as miss or young lady irrespective of their age. Use of the polite form of address and speech was universal, also between relatives and even between husband and wife; only the older or higher-ranked party could initiate the friendly dropping of the polite form so as to be on a first-name basis. Correspondence Schools in the 19th century were already doing their best to teach children how to express themselves properly and how to construct a letter in the proper manner. There were two basic types: the personal and official letter. Both types were regarded as being highly important, so much so that collected examples were published with prewritten composition and phrasing for all sorts of situations. According to these, when writing one should “just as when speaking be easily understood, concise and pleasant”, “repetitions are to be avoided and it is more expedient to use a more formal and mannered style of speech wherever possible”. In conjunction with the various situations people might encounter, these example books contained letters for relaying responses, good wishes (for birthdays, name days, festivities, recovery from illness, successful travel, inauguration into office and promotion), gifts, thanks, invitations, recommendations, volunteering help, seeking and providing information, imploring giving permission, seeking advice, “stimulating” (requesting payment of monies owed) and making apologies (“if we are at fault we should confess with a forthright spirit; if we are innocent we should express our distress at having been doubted”). As for the presentation (“exterior polish”) of the letter, paper had to be white in colour and was not to be scented. Black ink was the polite choice under all circumstances. Letters to those of high standing were to be sent on quartosized paper, while peers received letters written on a full sheet. The salutation had to be placed the width of three fingers from the top of the paper, with the letter itself starting another two fingers below it. Suggested forms of address were “My worthy good sir’ and “Your grace”, while for farewells “Your obedient servant” and “Your well-wisher” were the preferred forms.
