Kovács Ferenc et al.: Fardagály és kámvás rokolya. Divat és illem a 19. században (Budapest, 2010)
A dísz-magyar öltözetről
On Hungarian Formal Attire Elegáns pár, 1860-as évek Hölgy magyar viseletben, 1860-as évek Testvérpár, 1860-as évek Elegant Couple, 1860s A Lady in Hungarian attire, 1860s Two siblings, 1860s (I860, április 8.) megdöbbentette a társadalmat, a legnagyobb magyarra országszerte gyászmiséken emlékeztek. Ezeken az ünnepélyes alkalmakon egyszerű, zsinóros fekete gyászruhát, a korszak beszámolóiban megalkotott és máig használt terminológia szerint magyar gyászt viseltek nők és férfiak egyaránt. A viselet egyszerűségében drámai erő lakozik. A férfiöltözet minden egyes darabját fekete posztóból varrták, színes, ékköves, zománcos ékszerek és ékszergombok helyett az öltözet egyetlen „dísze” a fekete gyapjúfonalból, vagyis „szőrből” kötött zsinórzata. Ebből készültek a gombok, az öv, a mentekötő, sőt a süvegforgó is. Fekete tollat tűztek süvegükbe, fekete rojtos nyakkendő és fekete csizma voltak a kiegészítők, A nők „magyar gyász”-ruhája fekete bársonyból, atlasz- vagy virágos selyemből készült, buggyos ujjúkra csipke vagy fekete tüli borult, zsinórzatukat „szőrből” kötötték Fekete csipkefátylas főkötő, kötény és zsinóros mente egészítette ki az öltözetet. A fekete gyászöltözet, főképpen pedig a benne rejlő ellenállás általánossá, az uralkodó hatalom számára pedig egyre kínosabbá vált. A szervezők félelme tükröződik annak a meghívónak a szövegében, amelyet 1857-ben ő császári és királyi felségeik tiszteletére a Nemzeti Színházban tartott díszelőadás alkalmá-At the time of the revolution and war of independence of 1848-49, Hungarian revolutionaries drew from the example of their French predecessors and added similar trappings and the red of revolution to their clothing in the form of scarf belts, feathers and above all with the tricolours of the national flag. It is no accident that after the fall of the revolution the braided Atillas, bloody feathers and even black and red ribbons were all deemed forbidden “symbols of the period of independence’’. During these years the grief of families and their anguish at the fall of the revolution became interwoven. In the absence of the right to assemble, meetings that provided an opportunity for communal remembrance became the places for silent resistance and national demonstration. The suicide of István Széchényi (April 8, 1860) shocked society, the “greatest Hungarian’ as he was often called, was mourned up and down the country at countless commemorative services. At these ceremonious events, men and women alike wore the simple, black, braided mourning clothes named at the time, and still called to this day, Hungarian Mourning [wear]. There is a dramatic strength in the simplicity of the attire. Every single piece of the gentlemen’s clothing was sewn out of black baize (a type of felt), and
