Kovács Ferenc et al.: Fardagály és kámvás rokolya. Divat és illem a 19. században (Budapest, 2010)
Az öltözködés története 1840 - 1900
_ AZ ÖLTÖZKÖDÉS TÖDTÉNETE 1840-1900 ■k fodros állógallérral, sőt még a kivágott ruha is magas nyakúnak hat a nyakon lévő fodroktól és szalagoktól. A ruhák dereka csúcsos, a szoknyarész elöl függőleges redőkbe szedett, hátul mereven kiálló, bokáig érő, a franciás öltözéknél uszályos. Gyakran hordanak külön a derékhoz erősített 4-5 méteres uszályt. Az évtized végén a polgárasszonyok igen kedvelt ruhadarabja a köpeny (mantelet), amely hátul turnűrös formájú, elöl hosszú részekben végződik. Pamutszövetből, nehéz selyemből, préselt bársonyból készül, szalaggal, csipkével vagy fekete gyöngyhímzéssel ékítve. A gazdagabbak jellegzetes viselete a sokak által megbámult porköpeny. Ez gumiból készült, kockás selyembéléssel, és az előkelő dámák utazó köntöséül szolgált. A turnűr 1886-ban a legnagyobb. Aztán előbb a szoknya alja kezd szűkülni, majd a farpárna kisebbedik. Aplasztikus divat (1890-1893) A századforduló ideje a tudomány és technika elképesztő fejlődését hozta magával, melynek révén az életmód is megváltozott. Új áramlat indult meg az öltözködési kultúrában is. A századfordulót közvetlenül megelőző kor, a beik époque, a „szép korszak” anyagában fényűző, díszítésében pazar, bár színeiben visszafogottabb. A selyemszövés és posztógyártás a modern technika előrehaladásával mind művészibb tökéletességű anyagokat állított elő. A színskála folyton újabb árnyalatokkal bővült. 1890-ben kiveszik az utolsó abroncsot és farpárnát a szoknya alól. Kiegyensúlyozott, szép forma alakul így ki, mely a század végéig igen széles körben kedvelt. A ruhák felsőrésze ránctalan, magas. A derék karcsú, az ujjak erősen dudorosak. Szeretik a széles szalagövet. A több részből szabott szoknya keskeny, elöl teljesen sima, a csípő vonalát hátul követi, s csak néhány függőleges redő emlékeztet a turnűrre. Általános a földig érő hossz, de sportos alkalmakra elfogadott a bokáig érő, este uszályos. A kabátok általában testhezáílóak. Nagyon divatosak a különböző hosszúságú csipkeselyem gallérok. Kedvelik a hímzett, nyomott bársonyt, a lágyabb anyagokat, a vékony, matt szöveteket. Nyáron kockás, csíkos pamut és lenvászon szöveteket viselnek. Eltűnnek a merész tónusok, inkább kevesebb, visszafogott ízléssel összeállított szín és díszítés a jellemző. A frizura kicsi, homloknál dús fru-fruval. Fejtetőn összefogott hegyes kis kontyok, rajtuk csúcsos fejű vagy lapos tetejű, széles karimájú kalapok. Az előző évtizedekben a kendőzést, de még az arc ápolását is fölösleges időfecsérlésnek tekintették. A kilencvenes évek hölgyei a szemmel látható arcfestéstől még idegenkedtek, de a természetes arcápolásnak már hívei voltak. Divatba jött az arcmasszázs, mely az arcot üdévé, hamvassá teszi. The second Bustle (1881-1890) The tight skirt as such only reigned for a short period. By 1879 skirts were already being heavily folded at the hips and in 1881 the tournure makes a quick comeback, this time under the name Cul de Paris, meaning “Parisian bottom”. This version is however totally different from the one used in the seventies. It grew to huge proportions under the heavily folded and pleated skirts. This most stubborn and unnecessary outgrowth of ladies' fashion is hidden away under both ball gowns and travelling clothes. In the meantime, the sewing machine becomes increasingly common. By the 1880’s, what used to be very hard, time-consuming work has become child’s play. There follows a chameleon-like transformation in clothing and fashion. In the early 1880s a style of tailoring or decoration manages to remain in fashion throughout two or three seasons. But with the perfection of the sewing machine, “Empress Fashion” becomes an increasingly powerful tyrant. In the first half of the eighties lace, ribbon and button decorations characterise elegance. The more “sewn” and overindulgent the dress, the more compliments it receives. The silhouette is reminiscent of the 17* century. The head is small, with a bun at the nape of the neck or the top of the head, and with a fringe overhanging the forehead. Strall, pointed bonnets or tall, veiled hats were worn. The veil is tied back and half-covers the face. Rembrandt or Rubens hats with wide, arched rims are a novelty. The shoulders are wide and padded, the bosom emphasised. The tight sleeves reach down to the wrists and are slightly puffy at the shoulders. A tall, frilly collar most often covers the neck, and even dresses with a low neckline seem to reach high up to the chin because of the many frills and ribbons on the neck. The waist of these dresses is usually peaked, the skirt section folded into vertical pleats at the front and standing out rigidly at the rear (often achieving a so-called “tea-tray effect”), reaching down to the ankles. The French version also sports a trail. In addition, removable trails 4-5 metres long are often worn, attached to the waist. A favourite piece of clothing ofbourgeois women at the end of the decade is the mantelet (a short mantle), shaped like a bustle at the rear and ending in long sections at the front. It was made from cotton fabric, heavy silk or pressed velvet and decorated with a ribbon, lace or black pearl embroidery. The characteristic and much-peered-at garment of the rich was the dustcoat or duster. This was made of rubber, with a tartan silk lining and served as a travelling robe for ladies of high station. The size of the bustle reached its peak in 1886, thereafter first the bottom of the skirt begins to narrow and then the rear cushion starts to shrink.
