Tészabó Júlia - Török Róbert - Demjén Bence: „A Babatündérhez”, a budapesti játékkereskedelem története, 2009. november 20 - 2010. június 7 időszaki kiállítás (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 2010)
BESZÉLGETÉS EGYKORI JÁTÉKKERESKEDŐKKEL - Hárs György - TRIÁL Vállalat
minisztérium személyzeti osztályára, hogy név szerint kivel tárgyaltunk. Ennyi volt a politika benne. Előzetesen mindig felhívták a figyelmünket arra, hogy vigyázzunk, mert kémek vannak a világban, és egy könnyelműen elejtett megjegyzésből ők mindent tudnak. Vigyáztunk. A tárgyalásnak aztán volt második vagy több fordulója is, már itthon, többnyire a KONSUMEX épületében. A cég képviselője vagy az ügynök megmutatta, hogy mit tud kínálni, vagy csak felderítette a kapacitásokat. Babát pl. majdnem mindig ügynökön keresztül vettünk, hiszen még Nürnbergben is csak a gyártók 60 százaléka állít ki, és mi nem akartuk kihagyni az árban elfogadhatóbbakat. A Matchboxon és LEGO-n kívül többnyire elektronikus termékeket, pl. rádióvezérlésű autókat kerestünk, mert az elég fontos volt akkoriban, mivel az NDK-ból származó, 195 Ft-os, zsinórral irányitható Wartburg rendőrautó csak a technológia egyik oldalát képviselte. NDK-s cserén alapult a plüss választék is, bár karakteres plüssért a cseh Moravská céghez kellett menni, akik a Kisvakond plüssfiguráit máig készítik. 1979-ben a második INTERPLAYEXPO-ra eljött egy Szalai nevű bécsi kereskedő egy konténernyi, mintegy 100 000 db Star Wars figurával. Szinte senki nem ismerte a filmet. Végül 7 schillingért, azaz 40 Ft-ért vettük, és 99 Ft-ért adtuk el. Az árzsűrin fogták a fejüket, hogy 100 Ft ezért a kis szar figuráért? Beletelt azt hiszem, tíz nap, amíg elfogyott és akkor mindenki megemelte a sapkáját, még az is, aki ott az árbizottságon nem akarta engedélyezni a termék forgalomba hozatalát. A LEGO akkoriban kb. 148 terméket forgalmazott egy évben. Ebből kb. 30-40 új termék volt, ezek mellé a régiekből megpróbáltunk több darabot vásárolni, ügyelve arra pl., hogy az újakhoz illeszkedőket a választékban tartsuk. Megjelent mondjuk a tűzoltóállomás, akkor a korábbi tűzoltóautót is hoztuk tovább. Kizárólagos importőrként, illetve nagykereskedőként nagyon könnyű volt ezt átlátni, tudtunk minden statisztikát hozzá. Bár az üzletekben így is, úgy is néhány óra alatt elfogyott. A LEGO szabott áron dolgozott, áralkunak nem volt helye. Azt lehetett kitalálni, hogy mennyi legyen hozzá a promóciós anyag, amit fel lehetett használni eladáshelyi ösztönzőként, vagy mennyi legyen a bonusz, a visszatérítés, ha elérünk valamilyen értéket, mennyi ingyen áru rakódjon rá, amit bizony eladtunk rendes áruként, mert erre ment ki a dolog. A Matchbox egy kicsit volt csak más, mert a Matchboxnak volt versenytársa, a LEGO-nak nem. A LEGO ma is listavezető a kategóriájában, hiába van még két-három hasonló termék. A Matchbox azonban csak addig volt a legjobb, ameddig Lesney volt. A kínai import nagyon régóta része volt a TRIÁL választékának, és egyre nagyobb szerepe lett, mert ki lehetett vele egészíteni, tömködni az árualap-lyukakat. Kínában nem voltak még vásárok, gimnasztyorkában jártak, Maót éltették, elég furcsa világ volt, de egzotikum, ezért aztán csak a vezetés ment a KONSUMEX-től is, hiszen volt ott kirendeltje. Szuszki Ervinnek hívták, nagyon sokat köszönhetek neki. Feltornáztuk néhány millió svájci frankra az addig pár ezer svájci frank értéket, mert rájöttem, hogy nemcsak fémárut lehet venni, hanem gyönyörű fajátékaik vannak, ha jó helyen keresi az ember, a plüssük világhírű ma is. A kínai utak lényege az volt, hogy azonos pénzt több termékre tudjunk elcserélni, ezért az áralku feltétele volt a prémiumnak. A kínaiak hamar rájöttek, hogy úgyis alkudozni fogunk, és ezért a legmagasabb árról indítottak, de ha túlságosan megemelték az árakat, elmentünk egy másik tartományba, így akár hétbennyolcban is jártunk egy úton. Nagyjából jól meg lehetett érezni, hogy mit ad a piac egy termékért, és le is nyomtuk az árakat, amennyire lehetséges volt. Ráadásul nem kellett irányárréssel kalkulálni, hanem kicsit többet tettünk rá. Aztán kitaláltam, hogy kössünk árfolyambiztosítást, mert a főnököm aggódott, hogy mi lesz, ha közben változik a svájci frank árfolyama. Ilyen addig nem volt, de addig dolgoztunk ezen a Pénzügyminisztériumban, hogy találtunk egy ma határidós devizaügyletnek nevezett formát. Ha alacsonyabb lesz az árfolyam, mi fizetünk, ha magasabb, ők fizetnek, de bizonyos határok között. A párttitkár még mindig félt, hogy rámegy a gatyánkaz egészre, ezért felvállaltam, hogy a fizetésem harmadát vonják le egy éven 96
