Tészabó Júlia - Török Róbert - Demjén Bence: „A Babatündérhez”, a budapesti játékkereskedelem története, 2009. november 20 - 2010. június 7 időszaki kiállítás (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 2010)
AZ ÜZLETEK JELLEMZŐI - A játékok és a háború
A játékok tömeges gyártásra alkalmas és higiénikusnak is tekintett alapanyaga, a gumi és a celluloid is importból került be az országba, de itthon is gyártottak belőlük játékokat. A szabadkai Weinhut és fiai cég 1904 és 1915 között játékszert is gyártott: labdákat, csörgőket, trombitákat. A gumijáték fontos exporttermék volt. A Magyar Ruggyantaárugyár 1903-tól készített sípoló játékai, babái, labdái és a „magyar labda" a kivételes, exportálható magyar játékok közé tartoztak. Nagykereskedelmüket maga a gyár intézte. E sokféle anyagból és gyári körülmények közt ugyan nagy mennyiségben készülő, de sok kézi munkát is igénylő játékokat az 1960-as évektől fokozatosan műanyagból kezdték gyártani. Ennek keményebb és lágyabb változatait már a 30-as évektől használták. Ebből készült Schlesinger lózsef 1932-ben a BNV-n bemutatott. „Szabadalmazott gombfutball játéka" is. A játékok és a háború A Bettelheim Miksa és Társa cég vezetője 1915 decemberében így ír a Magyar Kereskedők Lapjában: „Az idén főképpen а fiúk részére adtunk el sok játékot. A háború következménye természetesen az, hogy főként olyan játékszerek kerültek forgalomba, amelyek vonatkozásban voltak a háborúval és a katonasággal. Az idén a gyerekek részére puskákat, kardokat, csákókat, dobokat vásároltak, de forgalomba kerültek ágyúk, még pedig a legújabb stílusban, tengeralattjárók, stb. Hadi társasjátékok egészítették ki a sorozatot. A lányok idén is babákkal játszottak, azonban még a leány-játékszereknél is szerep jutott a háborúnak. Nevezetesen elég nagy számban kerültek forgalomba vöröskeresztes babák, amelyekből nagyon sokat vásároltak." A gyerekek militarizálása a harmincas években újból megjelenik a játékvilágban: a Magyar Divatcsarnok árjegyzékében külön oldalon szerepelnek a katonai játékok, s ahogy a játék konyhaeszközök vagy vonatok oldala is címet visel, ennek a címe: „Horthy Miklós katonája vagyok". A listán és a kísérő képeken a modern fegyverarzenál kicsinyített másai: repülőgépek szikrázó gépfegyverrel, légelhárító ágyú, katonai lovasfogat, rohamsisak erős máséból. Sok más csoda mellett masékatonák is szerepeltek. Az Árkád-Bazár számolócédulája, 1910-es évek Árkád Bazaar s counting slip, around 1910 E militarizálódó játékkínálatot bírálja 1936-ban a Reklám és Szervezés című szakmai lap keserű kis írása: „A világ minden részében a karácsonyfák alá játéktankokat, tengeralattjárókat, repülőgépeket és fegyvereket tettek a gyermekeikért aggódó szülők. Ezekkel a játékokkal nevelik a gyermekeket a békére és szeretetre. Ezeket a játékokat a gyerekek 44