Harmati Gábor: Utasellátó 60 (Budapest, 2009)

A HÚSKOR Az utasellátás első intézményei a vendégfogadók voltak. A főbb csomópontoknál működő fogadók sikerrel kompenzálták az utazás során elszenvedett kényelmetlenségeket. Különösen igaz ez hazánkra, hiszen leírásában, visszaemlékezésében a legtöbb külföldi utazó kiemelten és kedvezően emlékezett meg az itt töltött időről. Magyarországon egy, az esztergomi főegyházmegyei káptalan levéltárában őrzött, 1279-ben kelt adásvételi oklevél említi Kopasz Péter fogadós házát - ez az első adatunk e hivatás hazai, mi több, világi képviselőjéről. Az útonjárók ellátásáról ugyanis évszázadokon át többnyire a monostorok szerzetesei gondoskodtak, ők adtak szállást és ellátást egészséges és beteg zarándokoknak, de a más okból utazóknak is. A török kori utazóktól - főként Evlia Cselebitől - részletes adatokat kapunk a fogadók számáról és szolgáltatásairól. Megtudhatjuk például, hogy Kassa egyik fogadója „olyan, mint egy vár", hogy Nagyszebenben 70 fogadó várja az utasokat, amelyek „a hét földöv kereskedőivel telisteli vannak", Budán öt kereskedői fogadó mellett a Tabánban is várja az utasokat három, és így tovább. Az 1700-as évek végén Johann Lehmann német utazó számolt be részletesen a fogadói állapotokról. Pozsonyban például „hajtasson be akármelyikbe, az utast mindenikben udvariasan, tisztességesen és tisztességtud óan fogadják". A győri Bárány fogadósa „szolgálatkész, jó beszédű ember, ki az idegent mindenről felvilágosítja, mit csak tudni akar", a kecskeméti fogadós viszont „öreg, rosszkedvű, a felesége morcos" - és így tovább. Az útibeszámolóban említett negyven-egynéhány szálláshely ismertetése alapján azt mondhatjuk: Európa átlagát megütötték, nem egyszer felül is múlták. 3. A Szép Juhászné fogadó Budán. Litográfia, 1845