Harmati Gábor: Utasellátó 60 (Budapest, 2009)

59. Németh Miklós miniszterelnök az utolsó május elsejei felvonuláson, 1989 1982-ben az előző évihez képest mintegy negyedére csökkent az Utasellátó eredményszintje. 1982 októberében nyugdíjba vonult Tóth László főigaz­gató, aki 1969 óta (vagyis talán a legsikeresebb idő­szakban) állt a vállalat élén. Urbán Lajos államtitkár, a MÁV vezérigazgatója Sebes Miklóst nevezte ki utódjá­ul. Ő már vezérigazgatói címet kapott, amivel megszűnt az Utasellátó diszkriminációja. A korábbi vállalati főnöki, igazgatói, főigazgatói címeket az tette indokolttá, hogy a cég a MÁV-hoz tartozott, s mivel annak élén vezérigaz­gató állt, egy alája tartozó egység vezetője nem kaphat­ta meg ugyanazt a titulust. A következő év a vállalat irányításában és működésében is jelentős változást hozott. Előtérbe került a mene­dzser-típusú irányítás, még nagyobb jelentőséget kapott a minőségre való törekvés, valamint a munkaerővel és anyagi eszközökkel való hatékonyabb gazdálkodás. Az eredményességet mutatja, hogy 1983 és 1987 kö­zött egy alkalommal miniszteri dicséretben részesült a vállalat, négyszer pedig elnyerte a „Kiváló Vállalat" kitün­tető címet. Jelentősebb szervezet-átalakítási folyamatok is zajlottak ebben az időszakban. Munkájuk elismerése­ként és a partnerekkel történt tárgyalási pozíció megerő­sítése érdekében tett erőfeszítéseikért az évi 40 millió forintos forgalmat meghaladó üzletek vezetői üzletigaz­gató címet kaptak. (Az évtized végére 6 ilyen üzlet volt.) Folya­matosan bővült a reklámhatás­60. Utas üdítő és kalauzszótárak

Next

/
Thumbnails
Contents