Fürdők – Fürdőhelyek, Magyarország fürdői (Budapest, 2008)

FÜRDŐHELYEK MAGYARORSZÁGON „...a világ egy országáról sem gondoskodott a gondviselés oly minőségileg és mennyiségileg jelentékeny és kiváló ásványvizekkel, mint Magyarországról" - írta Hasenfeld Manó szliácsi fürdőorvos Külföldi és hazai ásványvizek és gyógyhelyek című munkájában 1892-ben. A különleges földrajzi és földtani viszonyoknak köszönhetően a Kárpát-medence területe alatt páratlan termálkincset tartogat a föld. A gyógy- és ásványvízforrások a földtörténet során keletkezett törésvonalak mentén vagy a vulkáni tevékenység utóhatásaként törnek elő. A gyógyvíz olyan ásványvíz, amelynek jelentékeny só-, illetve gáztartalma van, ritkábban előforduló vegyületeket tartalmaz, vagy a normális víznél magasabb hőmérsékletű. Beszélhetünk természetes és mesterséges gyógyvizekről. A mesterséges gyógyvizeket artézi fúrásokból nyerik. A mai Magyarország területén 190 kútból buzog fel a gyógyvíz, és 55 minősített gyógyfürdőben kúrálhatjuk bajainkat. A fürdőkultúra kialakulását befolyásolták az egyes korok és népek szokásai és a történelmi körülmények, gondolunk itt a rómaiak, a törökök fürdőkultúrájára és az Osztrák-Magyar Monarchia idején oly eleven polgári, társasági életre, amelyhez az akkor divatos fürdőhelyek kiváló terepet nyújtottak. A gyógy- és ásványvizek iránti érdeklődés a 1 8. században élénkült fel. Mária Terézia 1762 decemberében adta ki rendeletét, melyben előírta a Habsburg Birodalom ásványvizeinek vizsgálatát, és szorgalmazta kereskedelmi forgalmazásukat. II. József sorozatnyi egészségügyi és fürdőügyi rendeletével továbbvitte anyja kezdeményezéseit. Közvetlenül neki köszönhető, hogy a Habsburg Birodalom fürdőélete virágzásnak indult. A magyarországi fürdők legnagyobb támogatója azonban József — teljes nevén Habsburg József Antal János — főherceg, 1796-tól haláláig, 1847-ig Magyarország nádora. Kedvelt fürdője Balatonfüred volt, és a festői Margitsziget, amelyet angolkertté varázsolt. Az arisztokrácia példamutatása mellett a polgárosodás 19. századi folyamata fontos előfeltétele a tömeges fürdőlátogatásoknak. E század második felében született meg a nyaralás divatja. Egy 1863-as felmérés már 30 magyarországi fürdőt talált első osztályúnak. Köztük volt Balatonfüred, Párád, Pöstyén, Bánkfürdő, Bázna, Bártfafürdő, Borszék, Felixfürdő, Harkány, Herkulesfürdő, Kovászna, Parádsasvár, Szováta, Tátra, Trencsénteplic és a budai Császár, Lukács, Rác fürdők. Ezeken a helyeken kötelező volt fürdőorvost alkalmazni. 1876-ban megszületett a közegészségügyi törvény, amely tisztázta a gyógyfürdőkkel és ásványvizekkel kapcsolatos teendőket, és utasításokat adott ki a fürdőhelyek korszerű működésével kapcsolatban. Az 1891-ben megalapított „Szent Korona Országainak Balneológiai Egyesülete" Budapestet választotta székhelyévé.