Kiss Imre: Szódavíz, egy magyar kultuszital, Szikvíz ipartörténeti album (Budapest, 2008)
Hirdettek faládát és a bele való üvegeket, valamint ezekhez való speciális üvegmosó kefét. Lovas kocsihoz szinte mindenkelléket és később speciális szikvízszállító teherautókat. Fejvédő kosarat és érvédő csuklópántot, de leginkább a gyártáshoz szükséges gépeket és eszközöket. Ez utóbbiakról az elsődleges és hitelesen kimerítő információt a beszállítói katalógusok tartalmazták, mint például Hazslinszky Gyógyszerész és Társaié, akik talán a leghíresebb gyártók és forgalmazók voltak a múlt század elején. A forgalmazás mai gondjaival nem szívesen rontom el az olvasó hangulatát. Az akár 200 alkalommal is újratölthető műanyag palack „zöld" volta nem elég vonzóerő a forgalomban tartáshoz és a forgalom növeléséhez, mindaddig amíg az álszent környezetvédelmi magatartás rendeletileg nem hajlandó érvényt szerezni a hirdetett, de nem foganatosított elveknek. A kereskedelem sápszedőinek eleget tenni nem tudó kisiparos réteg nem képes érvényesíteni a még meglévő vevőkör - és a saját - érdekeit az értékesítés gigantikus méreteket öltött útvesztőiben. Marad tehát a kisiparnak megfelelő kiskereskedelmi hálózat, a védőitalként főleg üzemekbe történő ballonos kiszállítás és a szerényen de ígéretesen növekvő vendéglátó-ipari kereslet. És persze a jól bevált módszer: a házhozszállítás. Ennek igazolásra álljon itt egy idézet egy 2008. október 2-i blogból:
