Kiss Imre: Szódavíz, egy magyar kultuszital, Szikvíz ipartörténeti album (Budapest, 2008)

De vissza csak a jó öreg kontinensre! Csodáljuk meg az 1867-es párizsi világkiállításon Hermann-Lachapelle és Ch. Glover „gazőz" készítő masináit, s rögtön látjuk és belátjuk, hogy a kiállított gépek és szerkezetek mögött komoly ipar áll, messze több ez már, mint a gyógyvizek pótlására törekvő patikárius ravaszkodás. Hankó Vilmos szerint tíz évvel később már csupán Németországban 700 gyár termelt, és éves kapacitásuk meghaladta a 400 millió palackot. Az üzemi méreteket nem ismerjük, de valószínűleg voltak egy-két fős „gyárak", mint amilyen az 1860 körüli műhelyjeleneten látható, és persze we would call it today and a „roitsi"-like one with a high content of minerals. About his third-generation equipment (the one constructed in Budapest) he states that its characteristics are of higher level than most of the devices described in Mr. Schmidt's book on this topic, which was published in Leipzig, 1840. In America, it was Benjamin Silliman, the professor of chemistry at Yale who made the technology of making soda water public. In 1806 he bought a Nooth's equipment and began selling soda water in New Haven. The name „Seltzer", which is used even today, indicates that the replacement Hermann-Lachapelle és Ch. Clover „gazőz" készítő masinái Gazeuse producing machines by Hermann-Lachapelle és Ch. Clover