Csapó Katalin - Füreder Balázs - Sári Zsolt: Reneszánsz ételek – Ételek reneszánsza Időszaki kiállítás 2008. március–május (Budapest, 2008)

21. Kártyafigurák. Szakács, pék és halász 1455 körül iákból a szerémit, az erdélyit és a pozsonyit, a külföldiek közül pedig a fűszerekből, aszúszőlőből összefőzött malváziait) tartották a legtöbbre, de sört és vizet is fogyasztottak. A magyarországi reneszánsz kultúra és ezen belül a táplálkozási szokások nem köthetők csupán Mátyás uralkodásához. A legnagyobb magyar uralkodó halálát követően ez a kulturális irányzat nem szűnt meg. A mohácsi vereségig egész Magyarországon, majd ezt követően a Felvidéken és Erdélyben tovább élt, sőt némi módosulással a 18. század végéig a 19. század elejéig követhetjük nyomait. Hunyadi Mátyást II. Ulászló (1456-1516) követte a trónon. Az új király konyháját a komáromi és a tatai uradalomból látták el nyersanyagokkal, de az étkezések pompája már meg sem közelítette a Mátyás alatt megszokottat. A konyhai kiadások a Mátyáséihoz képest egynegyedükre (heti 100 forintra) csökkentek, és lassan elindult a korábban egész Európában ismert magyar reneszánsz udvar hanyatlása. A tendencia II. Lajos alatt is tovább folytatódott: ha nem volt ünnep, a sáfár heti 25 forintból gazdálkodott. II. Ulászlóról ismeretes, hogy szerette a fűszeres magyar konyhát, és a király szakácsai meglehetősen sok sáfrányt használtak fel a fogások elkészítéséhez. Az étkezéseket a bőséges húsfogyasztás jellemezte. A sajtok közül a parmezán, a gyümölcsök közül a narancs és a