Csapó Katalin - Török Lajos: Tisztelet a Gundeleknek (Budapest, 2007)

vendéglőstől származhatnának. Csak nagyon röviden idézek egy kórházi ágyon vakon diktált, nekem szóló leveléből: „Nagyon meghatott legutóbbi leveled, amelyben gondolataidnak bőséges gazdagságát, érzéseidnek és szeretetednek keresztyén hittel való teltségét és melegségét tártad elém. Es amennyire örülök érzéscink és gondolataink közös voltának, annyira elborít csendes szomorúsággal felismerése annak, hogy tértikorod délelőttjén az élet gondolataidat oda sorolja, ahova normális körülmények között csak késő aggkorára jut el az ember. Jól látod helyzetemet és nyugodj meg benne, hogy az én Uram kegyelme megadta nékem a lelkierőt minden keresztjének jajszó nélkül való türelmes viselésére és megengedte, hogy mindenért, ami jó vagy ami keserves, az ő nevét áldjam: nem gyötrelem tehát sorsom viselése, hanem hálaadó zsolozsma, köszönő himnusz minden szépért és jóért, örömért, boldogságért, elégedettségért, élvezetért, kegyelemért, sikerekért, dicsőségért, hírnévért, a gyönyörű családért, gyermekekért, unokákért, a drága jó élettársért, de a csapásokért, veszteségekért, betegségekért, fájdalomért és gyászért is, amelyeket megpróbáltatásul reám küldött... Lám édes jó fiam, lássad, hogy boldogtalannak s elégedetlennek látszó Apád hogy érez és gondolkodik betegségében, szegénységében és megalázatottságában, amelyek felemelik, s amelyekben nem Isten ostorát érzi, hanem megpróbáló kezének simogatását. Aldassék az O neve, minden velünk való beláthatatlan szándéka... " Amit búcsúzásul el szeretnék mondani, ez még soha nem sikerült nekem anélkül, hogy a zokogás ne szorította volna össze torkomat. Ezért a bemondót kérem, olvassa fel helyettem: Halála előtt három héttel egy pesti kórházban feküdt. Tucatnyi szemműtét, két rákos daganat eltávolítása után akkor éppen egy koponyalékelésen esett át. Arcidegei lebénultak, nagy fájdalmai voltak. Nevenapja volt, és én szeretettel köszöntöttem Öt. Akkor lassan, halkan így szólt hozzám: „Te vagy a legkedvesebb gyermekem. Nagyon hálás vagyok azért, amit szüleidért öreg korukra tettél. Nézd, szegény vagyok, semmim sincs. Ezt adom neked, ez életem legkedvesebb tárgya." És ekkor ez a magatehetetlen, világtalan aggastyán lehúzta ujjáról azt a vas jegygyűrűt, melyre arany gyűrűjét a világháborúban becserélték, de amelyet azután egész életében hordott. Ezt a félkrajcárt sem érő kopott, elnyűtt vasdarabot nyújtotta át nekem reszkető kezekkel. így történt, hogy egy nagy család atyja jegygyűrű nélkül alussza örök álmát a Kerepesi temetőben.