Saly Noémi: Café?! Változatok és változások Időszaki kiállítás 2007. február–május (Budapest, 2007)

túra jellegzetes helyeinek bemutatását, amelyek önmagukon kívül szinte valamennyien egy-egy altípust is képviselnek. E bevezető szöveg feladata mindemellett kiegyenlíteni ezt a kávés múlt hátrányára bekövetkezett eltolódást. Itt igyekszem röviden összefoglalni, mi volt a maga klasszikus alakjában a budapesti kávéház, s hogyan épüli ki es tagolódon a nagyvárosi kávés nyilvánosság szerkezeié. Utalok rá röviden, miből állt össze az ma is nagy erejű kávéházi hagyomány, amelyhez új helyeink többségének kávésai és vendégei merik magukat, am mielőtt maris évtizedes jelenünkig érnék, búcsúpillantást vetek a szocialista presszókorszakra, amelynek zaccillatú, huzalos tereiben kávénkat kevergetve negyven éven ál ültünk. Induljunk cl mindjárt e hagyomány három tó tétele nyomán, amelyek nem csupán uralkodóvá váltak a kávéházi elet mindennapjaiban kései szülelésük okán mar nem részesüli nemzedékek emlékezetében, de lassankeni ki is szorítottak onnan minden más elemei. Az első mitikus csökönyösséggel a múlt szazadlordulo nagyjából kel évtizedére, a „boldog békeidőkbe" helyezi a budapesti kávéházi kultúra aranykorát, s ezen az aranykoron kívül másról azután nem is tud, a második hasonló állandósággal eme aranykor 500 kávéházról beszél, a harmadik szerint pedig a kávéház és az irodalom amolyan sziámi ikrek, amelyeket szétválasztani nem lehel. Érdeklődőbb fok eseteben e tudáshoz csatlakozhat még néhány elferdült anekdota, innen-onnan felszedett legenda-töredék, am egeszeben ez a jellemző. így van ez annak ellenére, hogy az elmúlt bő évtizedben több olyan munka is megjeleni es részben elérhető ma is, amelyek lehetőséget kínálnak a kávés múlt történetében való tárgyszerűbb elmélyedésre. Miként a mitizáló emlékezet telelei láthatólag egymással is összefonódnak, a cáfolat is indulhat bárhonnan, mindegyikhez elér. A következő kérdéseket ezen tanácsos egyszerre feltennünk. Mi volt a kávéház? Mely időkre tehető a fennállása? Hol és mennyi volt belőle? A fönt felvillantott legendárium a túl hosszúra nyúlt történelmi szünet évtizedei alatt nosztalgikusán légiesítette, s egykor nagyon is konkrét történeti tartalmaitól jórészt megfosztott metaforává tette kávéház szól. Evvel szemben arra kell isméi nyomatékosan rámutatnunk, hogy az említeti aranykor klasszikus budapesti kávéháza iparjogi értelemben az 1872-es ipartörvény szülötte volt, s az is maradt egészen az 1948-1949-es államosításokig, amelyek azután majdnem teljesen eltüntettek a város színéről. Eszerint kávéháznak csak az az utcaszinten elhelyezkedő és utcára nyíló vendégtér mondhatta magát, amelynek a belmagassága elérte a négy métert, s amely legalább két biliárdasztalt tartott. A törvényt kezdettől rendeletek töltötték meg tartalommal, közülük a leglényegesebb 1900-ban - szo lesz meg róla, miért epp akkor-, egy további tonlos megkötést hozott, amely szerint a kávéház alapterületének legalább 150 m

2-t kellelt kitennie. Minden olyan kávés hely, amelyik e leltélelek bármelyikét nem teljesítene, csupán kávémérésnek mondhatta és jelölhette magát. A polgári korszakra nézve ezt jelentette tehát a kávéház szó, s ugyanígy az 1880-as evektől közkeletűvé lett francia „café" névalak is. (Az ugyancsak bevett „Grand Cale" vagy a neki megfelelő „nagykávéház" kifejezések a csupán a szó önkínáló megemelései voltak, változatlan iparjogi tartalommal.) Kávéházak természetesen 1872 elölt is voltak Budapesten, s nem csupán a Pillvax, amely az 1848-as forradalom és Petőfi révén a csenevész történelmi emlékezet része maradhatott. Az 1867-es kiegyezéssel újra lehetővé váló polgári törvénykezés nem létrehozta a kávéházat, csupán egy a feudális városi kávésjog feltételei közt már bő