Nagyváthy Éva: Törley 1882–2007 (Budapest, 2007)

J? „virágos remények" valóra válnak A gyár a kövei ke/ő évtizedekben tradicionális szellemű vezetése mellett kiváló minőségű pezsgőket gyártott. Területe is sokkal nagyobb lett. „A gyár az 1911-1912. években eszközölt óriási építkezések folytán, a rendkívül hatalmas pincéivel, amelyeket ugyanakkor létesítettek, úgy hogy a cég versenyképessége és szolgáltató ké­pessége révén a világ legelsőrangú és legnagyobb cégei sorába emelkedett és a gyár óriási kiter­jedésével, nemkülönben a legmodernebb technikai berendezésével nemcsak hazánkban, hanem a külföldön is példa gyanánt szolgálhat. " - írja Gelléri Mór idézett művében. A gyár évi termelése ebben az időszakban meghaladta a 2 millió palackot. A háborús események azonban a hazai és a külföldi pezsgőgyártást is lefékezték. A gyár tör­ténetének e korszakáról az ipartörténet az alábbiakat jegyezte fel: „A világháborúiból visszatérve Törley József örökösei, a jelenlegi tulajdono­sok: Törley Antal, Bálint, Dezső és Tibor vették át a gyár vezetését, kiknek működése előzetes, több évi külföldi tanulmány után, a régi jól bevált szellem­ben arra irányul, hogy állandóan régi, több éven át érett és kiváló minőségű pezsgőket hozzanak forgalomba, a modern ízlésnek megfelelően. " 1923-ban meghalt özv. Csantavéri Törley Józsefné. A gyár igazgatását dr. Törley Dezső vette át. aki gyáralapító őséhez hasonlóan hajlíthatatlan volt a minőség kérdésében. így a következő években is kitűnő ízkombinációjú pezsgőket gyártottak. Am újból közbeszólt a történelem. Az 1929-től 1933-ig tartó gazdasági világválság a Törley gyárat sem kímélte. A forgalom vissza­esett, mindössze évi 200 ezer palack hagyta el a gyárat. A mélyponton túljutva, a jobb idők reményében, félévszázados jubileumára készülődött a gyár. 1930-ban már 000 ezer üveg a termelésük, de ez koránt sem merítette ki a teljes kapaci­tást, ami erre az időszakra évi 2 és fél millió palack volt. Mindenesetre az 50 éves jubileumi ünnepségen négy Törleyt köszönthettek az ipar és keres­kedelem prominens személyiségei. Az ötvenéves évforduló alkalmából gyártörténeti képekkel gazdagon illusztrált kiadványt je­lentettek meg, összegezve benne az addig elért eredményeket. Rögzítettek egy-egy pillanatot,

Next

/
Thumbnails
Contents