S. Nagy Anikó, Rédey Judit: Az utca képeskönyve. Kereskedelmi plakátok és korabeli kritikájuk (1885–1945) (Bpudapest, 2006)

kérdése rá fogja kényszeríteni a plakát illetékeseit a helyes útra: arra, hogy a reklámnak megvan a maga törvényszerű ábécéje, s csak ennek az ábécének ismerete eredményezheti a plakát területén is a sikert. A plakát, amellett, hogy reklámérték, művészi formanyelv is. Megteremtése ép úgy a fantázia, alkotókészség és formagazdagság milyenségétől függ, mint a táblakép-festés, vagy akármelyik művészi kifejeződés. Más területeken, más eszközökkel kíván hatni, de a fenti három előfeltétel itt is alapkövetelmény. (Reklámélet, 1929. február) Irsai István, Ahogy én látom... (...) Egy beteg gazdasági élet meggyógyítása a közgazdászok feladata: ők írják elő a diétát és az orvosságot, de a lelki előkészítés, a megnyugtatás a reklám feladata. Nem egyszer előfordult már, hogy valódi ok nélkül beálló pánik-dekonjunktúra egyedül a reklámtevékenység fokozásával legyőzhető volt. (...) Egy-egy „krach" jóidőre megbénítja a reklámtevékenységet, de amikora fejbekólintott iparés kereskedelem magához tér, feléled a reklámtevékenység is abból az egyszerű feltevésből kiindulva, hogy csak pánik volt mindennek az oka. (...) Ha ma végignézünk a plakátoszlopokon és látjuk azokon a lejárt plakátokat, napszítta színeikkel, nem lesz jókedvünk tőle. Ennél csak az szomorúbb, hogy a kvantitásnál csak a kvalitás rosszabb. Ha van is egypár kivétel, amely minőségben jó, ez sem a gyáripar, hanem az idegenforgalmi szervek érdeme. És amíg megértem, hogy az ipar a helytelen diagnózisból kiindulva nem reklámoz, úgy nem értem meg, hogyha mégis reklámoz, miért ilyen gyatra kvalitású objektumokkal? Egy 5-10.000 pengős kampány költségvetésénél, csak éppen az a 2-300 pengős megtakarítás a fontos, mely a jó és a rossz plakát honoráriumának a különbözete? (Reklám és Szervezés, 1939. július)