S. Nagy Anikó, Rédey Judit: Az utca képeskönyve. Kereskedelmi plakátok és korabeli kritikájuk (1885–1945) (Bpudapest, 2006)

lopon, nyájas, kedves női fejekkel, melyek elviselhetővé teszik a sütőport és az amerikai czipőt, pirosajkú szerecsenfiúkkal, a kik kibékítenek azzal a gondolattal, hogy nincsen más szépítő-szer a világon, mint az lksia gyöngye. És lovonülő felolvasókkal és tojásból kikelő pinczérfiúkkal és férgekre lövöldöző csendőrökkel, sok bolondsággal, jókedvvel, csinnadrattával. Az utczafalon színjáték fejlődik, mely ezúttal csakugyan a szinek játéka. A rosszkedvűek és mindigsietők dühösen mordulnak fel mellette és azt mondják: új trükkjei a merkantilizmusnak. Az egyik izzólámpagyár le akarja főzni a másikat, az egyik levélpapirbolt újfajta gyártmányát akarja kelendőbbé tenni, egy likőrgyárosnak mi köze Böcklinhez? És nekem mi közöm az egészhez? így a mindig epések és már korán reggel sietők. De a nyugodt és kissé szemlélődő kedélyek meg-megállnak egy perezre és örülnek neki. Örülnek, hogy egy pár meleg szin pattan szét a ködben és füstben, örülnek, hogy egy eleven mozgókép berreg el előttük, hogy egy új színdarab hőse revolvert szegez a mellüknek, ha meg nem veszik a Stella-vixelőkefét, örülnek, mert minek azon bosszankodni, hogy a lármában, tülekedésben, öklöző harezban végig szalad egy csintalan tréfa. A jó és komoly érvelés úgy nézi ezt a tünetet, hogy ez a művészet bevonult az utczai képbe, egy egészséges gazdasági tünet. A szabad verseny Ízléses fejlődése. Mi inkább úgy nézzük az egészet, mint a természetnek egy bölcs és kedves jótéteményét, mely a modern utczákon sem engedi kiveszni a színeket. (...) Valaha nem így kellett, egy fölrobbanó ötlettel, egy tréfás petárdával feltartóztatni a siető embert, mert e régi ember nem sietett. S nem így kellett pillanatfényképekkel, gyorsvázlatokkal színessé tenni az utczát, mert az utcza maga volt színes. Az utcza mozgott, az utcza énekelt, az utcza maskarát csapott. Ha hinni lehet a régi metszetkabinettek gyűjteményeinek, akkora régi csodakenőcsöknek, varangyosbékából főtt leveknek, álmoskönyveknek és kutyaheezczeknek még színesebb plakátokra volt szükségük, mint a maiaknak. Eleven plakátokra. A hirdetést nem ragasztották fel a falra, hanem végigjátszottak a gyárosok és a segédek. A kenőcsgyáros énekelt, a kuruzsló tüzet rakott és kotyvasztott, az álmoskönyves tűket szurkált a hátába és a heczezmester sé-