Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1982 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1982)
H. Szűcs Gitta: A pesti szatócsok
kicsiben való eladására jogosított. Az Ideiglenes Iparrendtartás külön pontban sorolta fel a szatócscikkeket: „aczél, aprószőlő, árpa, árpakása, bab, bocskor, borsó, burgonya, czérna, czinmosó, dara, dió, eczet, faolaj, fenyűkorom, fenyűmag, fokhagyma, frankfurti feketény, fűrészpor, gyufa, gyékény, háj, hering, kannamosó, káposzta (savanyított), kendermag, kéngyertya, kénlap, kova, köleskása, köles, köménymag, kőpor, kréta (fejér), kukoricza, lencse, lenmagolaj, madártáp, mazsolaszőllő, mész, méz, mogyoró, mandola, ostornyél, ostorsuhogó, paprika, pékczipó, pipa, pipaszár, répa (savanyított), rizs, sajt, szalmatekercs, szalmatakaró, szalonna, szatyor, seprő, sikárló, só (apró), surló (mezei), szén, szekérkenő, szilva (aszalt), szopókák, szurok (fehér és fekete), tapló, tollseprő, tűzkő, ugorka (savanyú), vaj, viza (sózott), vöröshagyma, zab, zsemle, zsír." 26 A sokat vitatott fűszeráru, cukor és kávé nem szerepelt a listán. A szatócsok elégedetlenek is voltak a rendelettel és követelték, hogy minden, már korábban is árusított cikket árusíthassanak. 2 7 Ebben az időben a szétzilált társulat élén egymást váltották az elnökök. A szatócstársulat keretén belül működő segélyegyesületet 1851-ben feloszlatta a rendőrhatóság. A pesti szatócsüzletek pedig tovább szaporodtak, az egykorú statisztika 371-re tette számukat. 2 8 A társulat anyagi helyzete is lassan helyreállt, 1859-ben például már 50 forinttal járultak hozzá a „szűkölködő iparosok pénzalapjához". 2 9 A teljes iparszabadság bevezetése hazánkban az 1859. december 20-án kelt osztrák császári pátenssel kibocsátott birodalmi Iparrendtartással történt meg. 3 0 Kimondották, hogy ipart általában mindenki szabadon űzhet, nem szükséges hozzá más, mint a hatóságnál való bejelentés. Aki ezt megtette, azonnal iparjegyet kapott, kivéve néhány hatósági engedélyhez kötött ipart. A céhet, mint szervtípust eltörölték, a régi céheknek és testületeknek, ha meg nem szűntek, társulatokká (Genossenschaft-okká) kellett átalakulniok. Az addig nem tömörült szakmákat is kötelezték arra, hogy megalakítsák a maguk társulatát, ahova mindenkinek be kellett lépnie. A pátens rendelkezései már azokon az elveken alapultak, melyek alapján később az ipartestületeket is megszervezték. Az Iparrendtartás értelmében a rokon, sőt alkalmilag a különféle helyi iparágaknak is egyesülniök kellett. A társulás kereteit a helyi hatóság határozta meg. A pesti városi tanács — a paragrafusokon is túllépve — egy társulatba vont össze a szatócsok és élelmiszer-kiskereskedők mellett számos más kiskereskedőt és árust, valamint néhány kézműipari foglalkozást. Az addig testülethez nem tartozó, igen különböző foglalkozási ágakból alakult meg a Pesti Kalmár Társulat. 3 1 A teljes céhi önkormányzat elnyeréséig alig eljutó, de önálló testületi szervezettel már régen rendelkező szatócsoknak 1861ben e társulathoz kellett csatlakozniuk. A többségében szatócsokból álló ipartársulat nevében pedig újjáéledt a céhes kereskedőtestületből a XVIII. század végén kiközösített „kalmár". VII. Az 1859-es pátens megszüntette a céheket, mint szervezeti típust hazánkban. A szatócsok testületi életének mozgalmas időszaka következik ezután, amely már a kapitalista iparszabadság korának témájába tartozik. Rövid összegzése mégis szükséges e helyen, mivel átmenetet jelent a szatócsok önálló ipartestületének megalakulásához. A céhekhez ragaszkodó iparosság nem sietett a céheket ipartársulatokká átalakítani és ellenzéki álláspontra helyezkedett az abszolutista kormánnyal szemben. A kiegyezés előtti években — kihasználva a kormányzati rendszer gyengülését — az Iparrendtartást 78
