Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1982 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1982)

S. Nagy Anikó: A távolsági kereskedelem útvonalai Magyarországon a X-XIV. században

vetítőkön keresztül a magyar nagykereskedő elővásárlási joga folytán megvásárolta. A külföldi kereskedő idegenekkel nem kereskedhetett. Saját mérlegét nem használhatta, csalás kiküszöbölésére a mérlegelést a város mérlegén végezték el. (Érdekes, hogy a selymet is fontban mérték, nem rőffel.) A Jogkönyv nagyon sok rendelkezése intézkedett az előírások áthágásának büntetéséről. Az idegen kereskedőknek előírták azt a legkisebb mennyiséget, amellyel kereskedhetnek: legfinomabb posztóból egy egész darab, selyemből tíz rőf, bársonyból és damasztból egy-egy darab, len és egyéb szövetáruból egy-hat darab, cukorból tíz font, cinből egy mázsa, borsból harminc font, sáfrányból tíz font, nyers bőrből 1/4 mázsa, kész ruhából pedig tizenkét darab.

10

8 A kereskedelem folyamatosságát sok-sok vám szakította, nehezítette meg: határvám, útvám, hídvám stb. A határvámról először Kálmán törvénye intézkedett: „A kik Magyarországból ki akarnak menni, mind a király, mind az ispán vámszedőitől, kik a kijáró helyeket őrzik, jegyet kérjenek a vámról: amelynek egyik oldalára a király vámszedője nyomja rá pecsétjét, másik oldalára az ispán vámszedője az ispán bélyegét üsse." (I. tk. 82. f.) Az ilyen „kijáróhelyeken" nyilván az országba beérve is kellett vámot fizetni. A távolsági kereskedők vámolása a harmincadhelyeken történt. Ez azt jelentette, hogy a kocsikat vagy a hajókat csak ezeken a helyeken lehetett átvizsgálni, megmérni. A közbeeső vámoknál a külföldi kereskedők szállítmányait felbontás nélkül továbbengedték. A harmincad (tricesima) első említése II. Endre 1209-ben kelt oklevelében történt, de a határvámolás korábbi ennél.

10

9 A harmincad előtt a határszéli értékvám a nyolcvanad volt. II. Endre említett kereskedelmi szerződésében a velencei kereskedők az országba érkezésükkor — a pénz, drágakő, selyemszövet, fűszerek kivételével — árujuk után nyolcvanadot fizettek.

11

0 A harmincadvám korábban nem volt határvám, csak a nyolcvanad megnevezésű vám megszűnése után. Abból, hogy a velencei kereskedők 1316os privilégiumában már nem nyolcvanadról, hanem harmincadról történik említés, következik, hogy a változás Károly Róbert idejében ment végbe. Míg korábban Újvárnál, a magyar királyság első határállomásán történt, Károly Róbert idején az ország belsejében, a kereskedelmi központokban vámoltak. Harmincadhelyek: Győr, Esztergom, Buda, Zágráb. Közülük Bécs árumegállító joga miatt Nagy Lajos király a győri harmincadot áttette Pozsonyba, az esztergomi harmincad is megszűnt az útvonal eltolódása miatt. A harmincadhelyek voltak tehát a távolsági kereskedelem gócpontjai, természetesen árumegállító jogot is élveztek. A harmincadhelyek és az árumegállító jog szoros kapcsolata nyilvánvaló.

11

1 A harmincad mibenlétét végül is Zsigmond király 1405.1. decrétuma 17 §-a fogalmazta meg: „ ... elhatároztuk, hogy valamennyi kereskedő, aki királyságunk határain túl árukat visz és szállít ki, harmincad részt kötelesek fizetni, mindazok után, amelyeket királyságunkba behoznak." Útvámot sok helyen kellett fizetni kocsi, hajó vagy felhajtott állat után, külön tarifa szerint a magyar, külön az idegen kereskedők számára. A szállítóeszközökről a vámtarifákból kapunk képet: a Budai 1255., a gölnici 1278., a kompoldi 1280., az esztergomi 1284. évi.

11

2 A vámtarifák hajóból (carina) kétféle nagyságot említenek, kis hajót és nagyot, elsősorban gabona és hal szállítására. A Dunán a középkor folyamán is szállítottak hajóval, a keresztes hadjáratok idejéről néhány adatunk is van. (Barbarossa Frigyes nehéz, széles vitorlás és evezős hajókkal szállíttatta a Dunán lefelé az élelmiszereket.)

11

3 38