Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1982 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1982)

Petneki Áron: A magyarországi gyógyfürdők idegenforgalma és vendéglátása a XVIII. század végén és a XIX. század elején

sebbséget képeznek, minden lengyelektől hemzseg." 9 Ugyanez volt a helyzet a Szepes vármegyei Új-Lublón, amelyet a szomszédos galíciai nemesség látogatott. A XIX. század húszas éveire azonban egyre inkább az Új­Lublótól csak 6 órai távolságra fekvő, a szan­deci kerületben fekvő krynicai gyógyfürdő lett divatos, s a lengyel közönség lassan el­maradozott.' n A Bártfára látogató szomszé­dok viszont inkább Szczawnicára mentek. Itt elsősorban szemléletváltozást kell keresnünk: az állami függetlenségüket elvesztett lengye­lek egyre inkább saját, hazai kincseiket kezd­ték értékelni. Nem volt ez másként hazánk­ban sem: ne feledjük, ez már a meginduló politikai reformok kora, amikor éppen a ho­ni táj szépsége s a honi táj múltja nyer egyre nagyobb vonzerőt. Sokan már tudatosan vá­lasztották a hazai fürdőket: a már előbb idé­zett Ujfalvy Sándor nejének 1831-ben az or­vosok csehországi fürdőkúrát javasoltak, azonban Ujfalvyék Balatonfüred mellett döntöttek: én azonnal kinyilatkozta­tám, hogy hazánkban is találtatnak célszerű gyógyvizek s csak divatviszketegségből, a külföldit nem teszem a honi elébe.'" 1 Ez a „divatviszketeség" elsősorban a ma­gyarországi arisztokrácia körében terjedt, hi­szen illett a nyarat valahol olyan helyen töl­teni, ahol esetleg az udvar tagjai is tartózkod­tak. Ezért örvendett nálunk is népszerűség­nek a Bécs melletti Baden, Karlsbad vagy Gráfenberg. Természetesen az arisztokraták sokaknak példaképül szolgáltak, s az után­zók serege is nyomban a fenti fürdőhelyek­nek vette útját. Nem érdektelen éppen a fentiekre való tekintettel megvizsgálnunk a fürdővendé­gek társadalmi hovatartozásának kérdését sem. Sajnos, nagyon minimális forrásanyag áll rendelkezésünkre, jóllehet annakidején a józsefi rendeletek arra is kiterjedtek, hogy a gyógyfürdőkben vendégkönyvet vezessenek a látogatók nevével, sőt a kórtörténet rövid vázolásával és az alkalmazott gyógymóddal is. Ez utóbbi a kifejezetten üdülési célú ide­genforgalom megindulásával lassan elmaradt, de sok helyütt vezettek vendégkönyvet. Ezek alapján tudunk néhol fürdőstatisztikát is összeállítani. Balatonfüreden pl. 1839-től már kinyomtatott vendégnévsorokat vehe­tett bárki a fürdő felügyelői hivatalában 20 krajcárért. Míg a fürdőbiztos jelentése alap­ján 1833. május 1. és augusztus 31. között 431 vendég fordult meg Füreden, addig a nyomtatott kimutatások szerint 1839-ben 1443, 1840-ben 1561, 1841-ben 1799, 1842-ben 1708, 1843-ban 1542, 1844-ben 1348, 1845-ben 1327, 1846-ben 1815, és 1847-ben 2167 vendég látogatta meg a füre­di savanyúvizet. 1 2 A XIX. század negyvenes éveire valóban igen magasra emelkedett az idegenforgalom, éspedig nemcsak az ország egyik legdivatosabb fürdőhelyén. Ujfalvy Sándor 1843-ban az előpataki fürdőn mint­egy 300, Moldvából vagy Havaselvéről érke­zett bojárcsaládot számolt össze, 1 3 ami csa­ládtagokkal, szolgákkal legkevesebb 1500­2000 személy, de valószínűleg még ennél is több volt. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy olyan helyeken, ahol a szegények szá­mára fenntartott fürdőlehetőség, vagy telje­sen szabad fürdő, úgynevezett „cigányfür­dő" is volt, a ténylegesen ott megfordult ide­genek száma a hivatalos fürdőkönyvben meg­adottaknál jóval magasabb volt, hiszen job­badán csak a vendégfogadókba bejelentke­zett személyeket tudták nyilvánítani. 13/A Az 1848 előtt kinyomtatott füredi fürdő­vendég-névsorokból eddig csak az 1840-est volt alkalmam megvizsgálni. 1 4 (Remélhető­leg vidéki közgyűjteményekből előkerülhet még más évből való példánya is.) Az 1561 vendéget tartalmazó listán legtöbbször csak a családfő, vagy a felnőtt személyek nevét jegyezték be, s külön rubrikában közölték a ténylegesen hozzájuk tartozók számát. A fér­fiak esetében társadalmi rangjukon, címükön kívül foglalkozásukat is megadták, az asszo­nyoknál csak néhány esetben a féij foglalko­zását. Ebben a korban már megtaláljuk a ha­zai fürdőkben is a magyar arisztokráciát, így 149

Next

/
Thumbnails
Contents