Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1976 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1976)
Szántó Péter : Magyarország idegenforgalma a XIX. sz. második felében
nem következett be, s ennek egyik okát az „1885.-Í jelentés" is kimutatja: „A földbirtokosok általában nem törekednek fürdőiket úgy berendezni, hogy azok céljaiknak megfeleljenek. A legtöbb fürdő még a legegyszerűbb egészségtani kívánalmakra sincs tekintettel, nem csak, hogy a fürdőorvosaikat nem iparkodnak állandóbban, huzamosabb időre magukhoz kötni, hanem sok helyen egyáltalán nincsenek is.. ," 7 4 Fürdőink — elsősorban vidéki fürdőink — elmaradottságának természetesen objektív okai voltak. A magyar fürdővállalatoknak versenyezniük kellett volna a külföldiekkel olcsóságban, kényelemben, a nyugalom biztosításában. Azonban nincs pénzük, és ez az oka, hogy rövid szezonban tudnak csak a vendégek rendelkezésére állni, becézgetik őket, s így nem tudják a megfelelő nyugalmat biztosítani. A magyar fürdőkben vad tivornyázás, duhajkodó hejehujázás járja. A vállalatoknak nincs hitelük, s így nem tudják a kényelemhez szükséges berendezéseket megvenni — elemzi az okokat egy idegenforgalmi mű. 7 5 Ugyanennek a műnek a szerzője számításokat is végez: Körülbelül 80 000 magyar család időzik évente külföldi fürdőhelyeken. Ha átlag 300 Ft-ot költenek el, ez 24 millió forint, amit külföldre visznek. "S ezt a magyar családok önként fizették külföldnek, pedig két vesztett hadjárat minden költsége és terhe nem igen haladta volna meg ezt az összeget... De ha ilyen summát akart volna Magyarország kultúrájára áldozni... népiskolája régen volna már az utolsó falunak is, azon felül pedig alighanem életveszélyesen nyomná egymást gimnázium és egyetem, mert ilyen is körülbelül juthatott volna minden szabad királyi városnak." 7 6 Persze — jegyzi meg tárgyilagosan — nem lehet kívánni a pihenni s gyógyulni vágyóktól, hogy rosszul felszerelt üdülőkben töltsék szabad idejüket. A megoldás a fejlesztés, az előnyös hitelnyújtás lenne. E kemény szavak után nézzük meg; néhány gyógyfürdőnk milyen adottságokkal és felszereltséggel rendelkezett. E korszakban megjelent ismertetések legtöbbet tán Trencsény-Teplicről írnak : „... a nyugat azon fürdészeti könyveiben, hol hazánk fürdőiről van szó, hacsak két fürdő említtetik meg, e két fürdő sohasem marad el, (a másik Pöstyén) hacsak annyit mondanak is róluk, mint az 1885-i francia Annuaire, hogy e két fürdőhöz Pozsonyból — mint Balatonfüredre Győrből — postakocsin kell utazni." 7 7 Úgy látszik, hogy hiába vendégeltük és ünnepeltük a franciákat. „Harmincöt kilométer hosszúságban kitűnően gondozva, karfákkal, előkerítéssel ellátva, hogy minden balesettől óvjanak, lombos fáktól beárnyékolva, hogy a mozgást minél kellemesebbé tegyék, s mindezekhez járul a Cserna örökös zúgása is, a völgy elragadó szépsége, melyhez hasonlót hazánk fürdői aligha képesek felmutatni." — ez Teplic Gecsere Béla leírása nyomán. A Teplici Herkules fürdőt világfürdőnek tartja; „melynek berendezése a legfinnyásabb világfát is kielégítheti." 7 8 A vendégek számát 6—8000-re teszi évente. Czyzer Kornél 3000 turistáról tesz említést, de megjegyzi, igen sok a külföldi, főleg a porosz, a sziléziai. 70 Ugyanezt a számot adja Pöstyén fürdőről is. Szerinte ott a vendégeknek legalább 25%-a jött idegen országból. 8 0 Lakatos Bálint művében a pöstyéni für226.
